Index Vakbarát Hírportál

Belügyi államtitkár: Nincs tudomásunk arról, hogy a karcagi esethez hasonló történt volna máshol

2019. augusztus 16., péntek 21:03

Teleki Zoltán rendőr alezredes, a karcagi rendőrkapitányság vezetője augusztus 15-i hatállyal mondott lepár héttel azután, hogy az Indexhez eljuttatott felvétel alapján megírtuk: a vezető arra utasította beosztottjait, hogy ne büntessék meg és ne jelentsék fel a város fontos embereit. Például a karcagi Kátai Gábor Kórház főigazgatóját - aki fideszes önkormányzati képviselő is -, aki szívességből előre szokta venni a kórházi várólistákon a rendőröket.

Az RTL Klub Híradójának nyilatkozott az üggyel kapcsolatban most Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára, aki azt mondta:

Nincs tudomásunk arról, hogy máshol ilyen előfordult volna, és egyébként a karcagi rendőrkapitány maga hozta meg a döntést, vállalta a döntéseinek a következményeit. Magyarország demokratikus jogállam, a törvények mindenkire vonatkoznak.

A térség fideszes országgyűlési képviselője, F. Kovács Sándor ezzel szemben egy nyílt levélben jelezte, továbbra is úgy gondolja, a kivételezés jogszerű volt, egy tavalyi megállapodás alapján van együttműködés a kórház és a rendőrkapitányság között.

A lemondott rendőrkapitány egyébként a kiszivárgott felvételen hallhatóan arról is beszélt a járőrnek, hogy politikusokkal szemben is érdemes "differenciáltan" intézkedni, mert tőlük is szoktak szívességet kérni.

Rovatok