Index Vakbarát Hírportál

Újra indul a Fidesz-KDNP színeiben a szolnoki polgármester

2019. augusztus 22., csütörtök 18:51

Varga Mihály pénzügyminiszter a Fidesz-KDNP-pártszövetség helyi jelöltjeit bemutató csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ismét a jelenlegi Fidesz-KDNP-s polgármester, Szalay Ferenc lesz majd a kormánypártok jelöltje Szolnokon az önkormányzati választáson – írja az MTI.

Az ellenzék közös jelöltje a szocialista Radócz Zoltán lesz majd, aki mögé összesen kilenc szervezet állt be. 

Egy ideig úgy tűnt, hogy két ellenzéki polgármester-jelölt is rajthoz áll az októberi önkormányzati választáson, felmerült az is, hogy előválasztás lesz, azonban végül abban állapodott meg az ellenzék, hogy tárgyalásos úton rendezik a kérdést.

Rovatok