Index Vakbarát Hírportál

Tarlós szerint az ellenzéki kampány egy destabilizálási kísérlet

2019. augusztus 25., vasárnap 09:40

Tarlós István volt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége, ahol elmondta, hogy milyen kampányra számít és azt is, hogy mit gondol az ellenzék kampányáról. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a harmadik ciklusára készül és kiemelte, hogy az eddig elvégzett munkának köszönhetően a jövőben lesz lehetőség a környezetvédelemre és a hajléktalanság kérdésére koncentrálni, számolt be róla az MTI.

Az eddig kampányról pedig azt mondta, hogy 

ami az ellenzék részéről folyik, az nem is hasonlít önkormányzati választási kampányhoz, inkább "revansista szemléletű, hevenyészett és változatosság nélküli destabilizálási kísérlet, aminek a főváros menedzselése szempontjából egyszerűen semmi értelme.

Tarlós szerint a háttérben "régi SZDSZ-esek közreműködésével elégedetlenség felszítására igyekeznek alapozni, de tulajdonképpen nem kis mértékben erőforrások öncélú megszerzéséről is szó van". Az elhangzott ígéretek egy része jogi alapon megvalósíthatatlan, továbbá a tapasztalattal rendelkező  ellenzéki jelöltek 2010 előtt már leszerepeltek. Azt is hozzátette, hogy a tapasztalatok szerint a polgármester-választások sokkal inkább személyekről szólnak, mint pártokról.  

Saját munkájából a következőket emelte ki:

Jövőbeni tervek között a Lánchíd felújítása, további BKV-járműcserék, a Blaha Lujza tér és a Széna tér felújítása, az Eurovelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztése, valamint a ferihegyi gyorsforgalmi út felújítása szerepel. Azt is kijelentette, hogy az eddig elvégzett munka miatt "lesz lehetőségünk a jövőben koncentrálni környezetvédelemre, hajléktalanproblémára".

Az elektronikus jegyrendszer régóta tartó csúszásáról nem beszélt, inkább azt emelte ki, hogy működik a reptéri buszon a mobilos jegyvásárlás, illetve, hogy szeptember végétől havi bérletet lehet így vásárolni. Jelenlegi tervek szerint az időalapú jegyrendszer 2020 közepétől működik majd.

(MTI)

Rovatok