Index Vakbarát Hírportál

Szanyi Tibor ökoszocialista mozgalmat indít Igen néven

2019. augusztus 27., kedd 09:31

Szanyi Tibor a korábban emlegetett Bal Blokk helyett Igen néven indít új mozgalmat, írja a Magyar Nemzet. A szocialista politikus úgy nyilatkozott a lapnak, hogy mozgalma vasárnap, a horányi Baloldali Sziget Fesztiválon indul el.

Az Igen az igazság, az egyenlőség és az egyetértés alapvetésein alapszik majd, és bár Szanyi egyelőre nem árulta el, hogy kik segítették a szerveződés elindításában, azt mondta, várják magánszemélyek és más szervezetek csatlakozását is. Szanyi közölte azt is, a mozgalomból nem akar majd pártot csinálni.

Bár korábban azt mondta, hogy azért hoz létre mozgalmat, mert az MSZP és elnöke, Tóth Bertalan alkalmatlan a baloldali, sőt a radikális baloldali érzelmű emberek megszólítására, most azt nyilatkozta, hogy a szerveződés a globális életben maradás egyik magyarországi ága lesz.

A pontos cél: életben maradni – mondta a politikus, aki szerint 2019 eddigi ökológiai katasztrófái már önmagukban is elég muníciót adnak ehhez. Szerinte mi, magyarok sem maradunk ki a közös feladatokból, annak ellenére sem, hogy a hazai politikai struktúra még a régi kihívásokkal bajlódik.

Szanyi, akinek nyáron felfüggesztették a párttagságát, de mára visszakapta azt, úgy kommentálta a lapnak a fejleményeket, hogy "vihar egy kanál vízben. Megyünk előre".

Rovatok