Index Vakbarát Hírportál

Orbán ismét irányt mutat Kötcsén

2019. szeptember 2., hétfő 12:27

Most szombaton, az önkormányzati választási kampány kellős közepén rendezik az újabb kötcsei pikniket, amelyen a hagyományoknak megfelelően részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök – értesült az Index.

Orbán Viktor, aki a kötcsei találkozó fővédnöke, ezúttal is zárt körben mond beszédet. A piknikre a fideszes értelmiség és holdudvar a hivatalos, és a szervezők – a többi között a Polgári Magyarországért Alapítvány, illetve a Barankovics Alapítvány – ezúttal is azt kérik, hogy senki ne közöljön semmit nyilvánosan az eseményről.

A kötcsei piknik régi hagyomány a Fidesz történetében, ez lesz a 19. kötcsei találkozó. Tavaly közvetlenül a parlamenti választások, a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelme után, illetve ősszel is tartottak kötcsei pikniket. 

Bár ilyenkor Orbán Viktor nem a nyilvánosságnak beszél, az elhangzottakból rendre kikerülnek fontos részletek, amelyek megvilágítják, hogy a miniszterelnök, Fidesz-elnök milyen stratégiai célok mentén kormányoz, és hogyan értelmezi Magyarország szerepét, jövőjét a jelenlegi geopolitikai helyzetben.

A kötcsei pikniken hangzott el még 2010 előtt Orbán Viktortól először a centrális erőtérről alkotott víziója, amely a magyar pártpolitikai berendezkedés átalakulását vetítette előre. A lényege az, hogy a Fidesz mint nagy párt körül egymással összefogni képtelen kisebb pártok legyenek, ez biztosíthatja a Fidesz általi stabil kormányzást hosszú távon. Ez a víziója aztán teljes mértékig meg is valósult.

Rovatok