Index Vakbarát Hírportál

Szalmonella-megbetegedés: az iskola konyhája továbbra is működik

2019. szeptember 26., csütörtök 11:41

Szalmonella baktérium okozta tünetek miatt a múlt héten több mint 80 beteg érkezett a klinikára és az egyetemi kórház infektológiájára. A héten több mint ötvenen térhettek otthonukba és csökkenő tendenciát mutat az új betegek száma is: hétfőn hat, kedden négy, szerdán két új beteg került felvételre fertőzés gyanújával, írja az MTI.

Összességében a szalmonellás betegek háromnegyede már elhagyhatta a Debreceni Egyetem gyermekklinikáját és a Kenézy Gyula egyetemi kórházat, közölte a Debreceni Egyetem sajtófőnöke.

A kórházi ellátás alatt állók közül senki sincs súlyos, illetve életveszélyes állapotban. A hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

Az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik - jelezte korábban a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Rovatok