Index Vakbarát Hírportál

Részegen nőket inzultált egy brit turista az EasyJet Budapest–Manchester-járatán

2019. szeptember 27., péntek 15:41

Letartóztattak egy brit turistát, aki részegen nőket inzultált az EasyJet Budapestről Manchesterbe tartó járatán - írta meg a Hvg.hu a Birmingham Mail híre alapján. Az eset még szeptember 9-én történt, a bíróságon most hallgatták meg a 39 éves férfit. 

A 39 éves Martins Erdmanis egy koncert miatt érkezett Budapestre, majd a visszaút előtt a reptéren inni kezdett. A gépre is magával vitte a fél üveg Grey Goose vodkáját.

Az utasok szerint botladozva botorkált a széksorok közt, és többen kérték, hogy üljön le, de erre nem volt hajlandó, és nőket kezdett inzultálni. Az utazás közben összeállt egy másik férfival, akivel közösen folytatták az ivást.

A személyzet értesítette a rendőrséget, a hatóság pedig már a manchesteri reptéren várta a férfit.

Beismerte bűnösségét, és megbánást tanúsított, a bíróság arra kötelezte, hogy fizesse meg a 325 fontos (123 ezer forint) kárt, és elrendelték, hogy este 9 és reggel 5 között nem hagyhatja el az otthonát.

Rovatok