Index Vakbarát Hírportál

Főváros Gazdaságáért Nagydíjat kap Tarlós István

2019. október 3., csütörtök 10:29

Hatalmas megtiszteltetés éri Tarlós Istvánt az önkormányzati választások előtt néhány nappal, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarától ugyanis jövő héten megkapja a Főváros Gazdaságáért Nagydíjat.

Az olvasónak talán kevésbé cseng ismerősen a minden évben átadott elismerés neve, de Tarlós István biztosan jól ismeri, sőt, ő maga is adta már át az arra érdemeseknek ezt a rangos díjat. Például Krupp Józsefnek, a CBA igazgatósági tagjának, Dr. Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának és Dr. Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének.

Ahogy a BKIK meghívójában írja, évek óta díjazzák a budapestiekért kiemelkedő tevékenységet végző személyeket és vállalkozásokat. A díjak átadására idén is a Kamarai Ünnepi Küldöttgyűlésen kerül sor, ahol köszöntőt mond Nagy Elek, a BKIK elnöke és Tóth Imre, a BKIK tiszteletbeli elnöke, Tarlós István, Budapest főpolgármestere pedig Budapest Gazdaságfejlesztési tervéről tart előadást.

Rovatok