Index Vakbarát Hírportál

A kispesti MSZP-s szerint összevágott fércmunka a fehér poros felvétel

2019. október 6., vasárnap 11:58

A fehér poros videó és a korrupciós ügyekről készült hangfelvétel "erősen manipulált, és összevágott fércmunka. Nem tükrözi a valóságot, és a beszélgetés során a számba adnak olyan állításokat, amelyeket sohasem mondtam". Így reagált a Facebookon Lackner Csaba, kispesti szocialista önkormányzati képviselő azokra a felvételekre, amik pénteken jelentek meg a Hír Tv-n.

Ezeken állítólag Lackner látható, ahogy egy zacskónyi fehér port lenget a kezében, majd rendezget el maga előtt bankkártyával. Ezután pedig a bejátszott hangfelvételeken állítólag Lackner hallható, amint azt mondja: „vannak olyan emberek, akik a kerületi politikában is azt mondják, ha nem keresel meg évente százmillió forintot, akkor hülye vagy. És az is igaz, hogy aki jól csinálja, az igazából nem a büdzséből veszi el, hanem olyan emberekkel köt szerződést, ahonnan külső vállalkozásokból jön valami.”

Majd a felvételen olyan hangzik el, hogy: "Tavaly felvettünk 1,2 milliárd forintnyi hitelt, de úgy, hogy nekünk 2017-ről volt majdnem 800 millió forint tartalékunk. Ez mind Krinyón keresztül ment, senki nem sajnálta tőle." Itt a Hír Tv szerint Kránitz Krisztiánról beszélnek, aki a kerület vagyonkezelőjének a vezetője. Kránitzról a Magyar Nemzet azt állítja, a lap birtokába jutott dokumentumok szerint egy nyaralót vásárolt Spanyolországban.

Lackner Csaba korábban az Indexnek azt mondta, a felvételekről tőlünk hallott először, és nem emlékszik arra, hogy ilyeneket mondott volna, vagy arra, hogy kokainozott volna.

A képviselő a nem sokkal a cikkünk megjelenése után posztolt Facebook-bejegyzésben nem tagadja, hogy ő lenne látható és hallható a felvételeken, de azt írja, manipulációról és összevágott fércmunkáról van szó, ami nem tükrözi a valóságot.

A korrupció minden formáját elítélem és Kispesten sosem volt tudomásom ilyen ügyről. Kispestet pusztán azért támadják, mert komoly félelmet kelt a Fideszben és a fidesz által irányított médiában, hogy elveszíthetik hatalmukat Budapesten

– írja. Emellett az egészet a Fidesz lejárató kampányának nevezi, ami most ezzel őt is utolérte, de hozzáteszi, áll a hatóságok segítségére, ha kell. (Frissítés: Cikkünk megjelenése után nem sokkal a posztot törölte Lackner)

Karácsony Gergely az ügyről úgy nyilatkozott a Hír Tv-nek, hogy nem tudja megmondani, a videóban és a hangfelvételen szereplő ember ugyanaz-e, hiszen még Gajda Péter, kispesti polgármester is azt állítja, a felvételeken nem ismeri fel Lackner Csabát. 

Lacknert telefonon és sms-ben is kerestük, de a hívást nem vette fel, az üzenetre pedig nem válaszolt. Arról kérdeztük, tervez-e jogi lépéseket tenni az ügyben, és ha igen, milyeneket, tervez-e bocsánatot kérni valakitől az olyan mondatok miatt, amiket szerinte valóban ő mondott, és hogy mikor és hol készülhettek ezek a felvételek. A cikk megjelenéséig választ nem kaptunk.

Rovatok