Index Vakbarát Hírportál

Strasbourg: Jogszerűtlenül zárták ki a sajtót a magyar menekülttáborokból

2019. október 8., kedd 12:32

Jogsértő kitiltani az újságírókat a menekülttáborokból – írta meg a 444.hu, annak a strasbourgi bírósági döntésnek a nyomán, amelyet kedden a lap újságírója által kezdeményezett ügyben hoztak. 

 Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint jogsértő az újságírók fizikai elzárása a tudósítás lehetőségétől, ami a közönségnek is sérelmet okoz, mert így az állam ellenőrzésére hivatott újságírók nem tudják leleplezni a zárt ajtók mögött zajló esetleges visszaéléseket, jogsértéseket.

2015-ben, a nagy menekülthullám idején a sajtó egyetlen képviselője sem kapott hatósági engedélyt arra, hogy újságíróként beléphessenek a menekülttáborokba. Az újságírók így legfeljebb beépülős riportban mutathatták meg a táborokban lévő viszonyokat – amiért viszont a magyar bíróság jogerősen megrovásban részesítve bűnösnek mondta ki a szerzőt hatóság félrevetetése és okirathamisítás vádjában. A hazai bíróság azonban elismerte, hogy az akkori helyzet feltárása közérdeklődésre tarthat számot és azt más módon megmutatni nem volt lehetséges.

A strasbourgi döntés azonban tovább megy, kimondva, hogy 

a média szerepe különösen fontos a kiszolgáltatott helyzetben lévő csoportok esetén, hiszen a nyilvánosság garantálja, hogy az állami szerveket számon lehessen kérni a tetteikért.

Az ügy azután jutott az Emberi Jogok Európai Bíróságára, mert a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította a felülvizsgálati kérelmet, megállapítva, hogy nincs hatásköre eljárni az ügyben, így megvizsgálni, hogy jogszerű-e a sajtó távoltartása a menekültügyi intézményekből.

Rovatok