Index Vakbarát Hírportál

Csak a fideszes jelölt cége temethet, meg is ugrott az ár

2019. október 12., szombat 14:30

Nyár óta egyetlen cég temethet a dunaújvárosi temetőben, az üzemeltető Dunaújvárosi Kegyelet Kft. Bár az elmúlt években több fejlesztést is kellett volna végezniük városi temetőben, ebből semmi nem valósult meg, és nyáron gond nélkül elengedte a közgyűlés a több tízmilliós tételt. Aztán úgy írták ki az új közbeszerzést, hogy csak ők pályázhatnak, teljesen kiszorítva a másik két városi céget. Ezzel párhuzamosan azt is bejelentették, hogy a vállalkozás tulajdonosa elindul a Fidesz színeiben az egyik körzetben az önkormányzati választáson. Miért lett ilyen drága a temetés a Fejér megyei városban és mi köze ennek a választáshoz?

150 ezer forinttal nőtt Dunaújvárosban nyár óta a temetkezés

– hívta fel a figyelmünket egy olvasónk, aki több számlát is csatolt leveléhez. Ezekből valóban tisztán kivehető, hogy jóval többet fizetnek ma az elhunytak hozzátartozói a Fejér megyei városban, mint néhány hónappal ezelőtt.

Később több, temetkezésben jártas dunaújvárosi forrásunk is megerősítette, hogy míg korábban 250-300 ezer forintért is lehetett urnás temetést rendelni, ma már 400-450 ezer forint alatt nem lehet ezt megúszni.

Monopolhelyzetbe került egy cég, megnőttek az árak

Dunaújvárosban éveken keresztül három temetkezési cég közül lehetett választani:

Egy júniusban elfogadott önkormányzati rendelet értelmében viszont ma már csak a temetőt üzemeltető vállalat, a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. (továbbiakban csak Kegyelet Kft.) embereivel és eszközeivel lehet temetkezni, azaz lényegében kitiltották a másik két vállalatot a temetőből.

Monopolhelyzetbe került az üzemeltető, így addig emelheti az árakat, ameddig csak akarja

- mondta egy másik, névtelenséget kérő dunaújvárosi forrásunk.

"Egy hamvasztásos temetésnél eddig 40 ezer forint volt nálunk a munkadíj és 42 ezer forintot fizettünk az üzemeltetőnek. Mióta kizárólagos joga van a Kegyelet Kft.-nek, 202 ezret kérnek ugyanezért - magyarázza az Annamatia-Kegyelet tulajdonosa, Turcsán József.

Mi nem mehetünk be a temetőbe, úgyhogy ha nálunk rendelik meg a temetést, a hamvasztás után le kell adnunk az urnát az üzemeltetőnek.

Komoly kiesést jelent ezt a családi vállalkozásnak, és bár több másik településen is jelen vannak, Turcsán így is közel húsz százalékos bevételkieséssel számol, míg a másik cégnél a létszámleépítés is felmerült. 

Az indulásért cserébe elengedték a több tízmilliós kötelezettségeket

A kizárólagosságot biztosító rendelet mellett arról is döntöttek a júniusi közgyűlésen, hogy közös megegyezéssel felbontják a 2022-ig érvényes üzemeltetői szerződést a Kegyelet Kft.-vel, amit a cég gazdasági okok és "a temető üzemeltetés szempontjából kedvezőtlen irányú temetkezési szokások" miatt kérvényezett májusban. 

A dunaújvárosi cég 2012-ben azzal a feltétellel kapta meg tíz évre az üzemeltetői jogot, hogy egy csomó fejlesztést vállaltak az üzemeltetésből befolyó, nem csekély összegből (sírhely váltás, sírásás, ravatalozó bérlés). A szerződés szerint tíz év alatt olyan feladatokat kellett volna ellátniuk, mint például

A SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSE MIATT ugyan 5 MILLIÓ FORINT KÖTBÉRT KELLETT FIZETNIÜK A VÁROS FELÉ, de közben TÖBB FORRÁSBÓL IS ÚGY TUDJUK, hogy AZ 50-70 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ KÖTELEZŐEN VÁLLALT FEJLESZTÉSEKBŐL SEMMI NEM VALÓSULT MEG EDDIG, és ezt teljesen elengedte a közgyűlés.

Ráadásul amíg nem lesz meg a szeptemberben kiírt közbeszerzési eljárás eredménye, marad a Kegyelet Kft. az üzemeltető, és a másik, kizárólagosságot biztosító rendeletnek köszönhetően addig is hatalmasat kaszálhat.

Többen azt mondják, a monopolhelyzet és a tetemes összeg elengedése állhat annak a hátterében, hogy júliusban bejelentették, Palkovics Katalin, a Kegyelet Kft. társtulajdonosa elindul a önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP színeiben a 9. számú körzetben.

Palkovics az elmúlt években többször is szerepelt a dunaújvárosi lapokban, tavaly bámulatosan tehetséges üzletasszonynak nevezte a duol.hu. Édesapja, Palkovics Jenő önkormányzati képviselő volt a kilencvenes években, és ő alapította a temetkezési vállalatot. Néhány éve azonban tragikus körülmények között elhunyt, halottszállítás közben szenvedett súlyos autóbalesetet, a céget pedig gyermekei vették át.

Nem kell piaci verseny, egyezzenek meg a cégek

Már 2013-ban is megpróbált a fideszes többségű közgyűlés kizárólagosságot adni a Kegyelet Kft.-nek, pár hét múlva azonban módosították ezt a rendeletet, és kikerült az ezt biztosító bekezdés.

Ehhez hasonlóan idén augusztusban is napirendre tűzték a júniusban elfogadott kizárólagossági rendelet visszavonását, ám a közgyűlés végül nem tárgyalta, mert Szepesi Attila gazdasági és stratégiai ügyekért felelős alpolgármestere szerint addigra már megegyezett a két nagyobb temetési vállalkozó, akik a temetkezések 95-96%-át bonyolítják le. Mint mondta, "átszámolták újból, és senkinek nem jelent olyan kiesést, mint amit először ez a rendelet jelentett."

Úgy tudjuk, ez az egyezség úgy nézett ki valójában, hogy Szepesi behívatta irodájába a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. és a Borostyán-Tóth Kft. tulajdonosait, és ez utóbbiakat kész ajánlat elé állította, amit kénytelenek voltak elfogadni, ha nem akartak a maradék bevételtől is elesni. Az egyezség értelmében a náluk megrendelt temetéseknél ők adják a díszautót a sofőrrel, és a betűvésést is tőlük rendeli meg a Kegyelet Kft. Ez persze közel se pótolja a temetésből kieső összeget, hiszen havonta nagyjából 300 ezer forint bevételt jelent a cégnek.

Az Annamatia-Kegyelet Kft. vezetője hazugságnak nevezi, hogy ők csak a temetések 3-4 százalékát bonyolítanák le. "Ha így is lenne - tette hozzá Turcsán József - akkor se alkalmazhatna az üzemeltető hátrányos megkülönböztetést a temetkezési szolgáltatók között." Azt mondta, ezt szintén egy önkormányzati rendelet írja elő, és versenyjogilag is aggályos szerinte. 

Palkovics cégére írták ki?

Szeptemberben aztán kiírták az új közbeszerzési szerződést a temető üzemeltetésére, amelynek csak a Fideszes önkormányzati képviselőjelölt cége tud megfelelni Dunaújvárosban, hiszen kitételként szerepel benne, hogy

a pályázónak az elmúlt három évben legalább 12 hónapnyi folyamatos temető-üzemeltetési referenciával kell rendelkeznie. 

A városban többen is azt mondják, ha Palkovics nyer a vasárnapi választáson és összeférhetetlenség miatt nem indulhat a közbeszerzésen, akkor egy fővárosi temetkezési vállalkozó barátja nyújthat be pályázatot. Palkovicsnak ugyanis megvan a kapcsolati hálója temetkezési körökben, 2016 óta ő a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Szakegyesületének elnöke. 

Mindez tehát azt jelenti, hogy Palkovics valójában nem tud veszteni az önkormányzati választással, bármi is lesz az eredmény vasárnap.

Dunaújvárosi informátorunk szerint szoros verseny várható a körzetben, Palkovics Tóth Kálmán ellenzéki jelölttel küzd meg, aki öt éve simán hozta ezt a körzetet. De kiélezett a küzdelem egész Dunaújvárosban, ahogy azt már korábban megírtunk, bőven van félnivalója a Fidesznek, miután tavalyi országgyűlési választásokon a Jobbik jelöltje, Pintér Tamás győzött, és az idei EP-választáson is csak 40 százalékos eredményt tudott felmutatni a kormánypárt. Több más megyei jogú városhoz hasonlóan idén itt is összefogtak az ellenzéki pártok, és beálltak a tavaly jól bevált Pintér mögé, a Fidesz-KDNP színeiben pedig a jelenlegi polgármester Cserna Gábor indul.

Csütörtökön telefonon kerestük Palkovics Katalint, a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. tulajdonosát és ügyvezetőjét, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Felhívtuk Cserna Gábort Dunaújváros polgármesterét is, aki az önkormányzat szóvivőjéhez irányított bennünket. Őt azonban hiába keressük, napok óta se telefonon, se emailen nem lehet elérni. Megpróbáltunk beszélni Szepesi Attila alpolgármesterrel is pénteken, de nem volt bent a városházán.

(Borítókép: A dunaújvárosi temető. Fotó:  Kegyelet Dunaújváros)

Rovatok