Index Vakbarát Hírportál

BAZ: Az ellenzék nyerte a nagyobb városokat

2019. október 14., hétfő 00:49

Az önkormányzati választás egyik legnagyobb kérdése Borsod-Abaúj-Zemplén megye esetében az volt, hogy a hagyományosan szocialista, de 2010 óta fideszes irányítás alatt álló Miskolc milyen kezekbe kerül azután, hogy a kilenc éve regnáló Kriza Ákos egészségügyi okokból nem indult a polgármesteri székért. Kriza helyett a Fidesz Alakszai Zoltánt indította, akinek a legkomolyabb kihívója Veres Pál volt, aki mögé beállt a teljes ellenzék. Végül Veres óriási vereséget mért a Fideszre, közel 15 százalékkal több voksot gyűjtött be, mint kormánypárti ellenfele. Pedig még Orbán Viktor is lement kampányolni Miskolcra, de úgy néz ki, eredménytelenül.

A megye második legnépesebb városában, Ózdon sem tudott győzni a Fidesz. Itt ugyebár 2014-ben nem kis meglepetésre az akkor 27 éves, jobbikos Janiczak Dávid lett a polgármester, azóta viszont rettentően meggyengült a Jobbik, ráadásul a politikus problémás múltja miatt az ellenzék teljes támogatását sem élvezhette. A Fidesz még egy új embert is bevetett az öt évvel ezelőtti indulóhoz képest, azonban amíg Eke István csak 38,9%-ot kapott, addig Janiczak 55,81-et.

Brutális vereséget szenvedett a Fidesz Kazincbarcikán is, amit 2006 óta Szitka Péter irányít, és ez így marad a következő választásig is, hiszen Szitka majdnem 74%-os támogatottsággal tudott nyerni, miközben fideszes kihívója, Knopp Richárd alig gyűjtötte össze a voksok 20%-át.

A nagyobb városok után már valamivel sikeresebb volt a Fidesz, Mezőkövesdet majdnem 70%-os aránnyal nyerte meg Fekete Zoltán, bár az ő egyetlen kihívója egy Mi Hazánk-jelölt volt. A Fidesz megnyerte Sátoraljaújhelyet, Sárospatakot és Putnokot is, azonban Tiszaújváros ellenzéki irányítás alá került. Itt Fülöp György nyert toronymagasan a fideszes kihívójával szemben, ahogy Sajószentpétert is elvitte a DK és az MSZP közös jelöltje egy szoros szavazáson, illetve Szerencsen is egy független nyert a fideszessel szemben – igaz, ott indult egy ellenzéki összefogásos jelölt is.

A megyei közgyűlésben a Fidesz 17 mandátumot szerzett, az ellenzék pedig 12-t, ebből három DK-s, 9 pedig Jobbik-MSZP-Momentum.

Az országos átlaghoz képest itt is magas, 51,58%-os volt a részvételi arány.

Rovatok