Index Vakbarát Hírportál

Fejér megye: a Fidesz elbukta Dunaújvárost

2019. október 14., hétfő 00:38

Elvesztette a Fidesz Dunaújvárost, pedig Cserna Gábor már 2010 óta polgármester, Székesfehérvárt viszont magabiztosan hozta. A megyei közgyűlésben is jócskán többségben van a Fidesz. 

Székesfehérvár: Nyert Cser-Palkovics András

2010-ben Székesfehérváron 12 éves MSZP-éra szakadt meg, miután a fideszes Cser-Palkovics András nyerte el a polgármesteri posztot. Most az ellenzék a kampányát a dugók megszüntetésére, az oktatás rendbetételére, az egészségügyi diagnosztikai központ felépítésére építette fel, és központi szerepet kapott a város szélén lévő egykori téglagyár területére szánt szennyvíziszaptelep is, ami szerintük nemcsak a szennyvíztől, de a Fidesz-mutyiktól is bűzlik. Ennek ellenére magabiztosan, 60,84 százalékkal nyert Cser-Palkovics András, pedig kihívója, az MSZP-s Márton Roland mögött kiállt az egész ellenzék, igaz, a Fidesznek kedvezett, hogy összesen négyen szálltak versenybe végül a polgármesteri címért. Az önkormányzat is többségében fideszes összetételű lett. 

Dunaújváros: 2010 után távozik posztjáról Cserna Gábor

Vasárnap a választópolgárok úgy döntöttek, hogy 2010 után Cserna Gábor helyett Pintér Tamást szeretnék polgármesterüknek. Pintér Tamás 56,36 százalékot, míg Cserna Gábor 41,04 százalékot kapott, és az önkormányzati mandátumok jelentős részét is az ellenzéki összefogás kapta. 

Dunaújvárosban a 2018-as országgyűlési választáson már azzal kampányolt Galambos Dénes, a Fidesz jelöltje, hogy visszakerülhet állami kézbe a Dunaferr, de a választókat nem sikerült ezzel sem meggyőzni, így végül a jobbikos Pintér Tamás 43,55 százalékkal megnyerte a körzetet. A 2010 óta polgármesteri tisztséget betöltő fideszes Cserna Gábor a mostani kampányban is elővette a Dunaferr államosításának ügyét, aminek a pikantériája az, hogy miután Galambos kiesett a parlamentből, kinevezték Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottjának, így a mai napig hozzá tartoznak a Dunaferr ügyei is. Júniusban az MSZP-t kivéve az ellenzék beállt Pintér Tamás jobbikos jelölt mögé.

A kampány egyik érdekessége volt, hogy az önkormányzat által finanszírozott helyi lap szeptember végén emelte új szintre a migránsozást, mikor egy hosszabb cikkben utalgattak arra, hogy Pintér megválasztása esetén betelepített emberek esetleg kutyákat ennének. Legutóbb pedig arról írtunk, hogy a városban csak a fideszes önkormányzati képviselőjelölt cége temethet, a monopolhelyzet kialakulása óta jelentősen pedig jelentősen emelkedtek az árak. 

Nem segített a hangtál Abán

Móron újra indult a polgármesteri címért a fideszes Fenyves Péter, és 61,25 százalékkal nyert is. Kihívója az ellenzék közös jelöltje, Brichter Józsefné, valamint Schmidt Roland volt akit a Mi hazánk jelölt, ők a szavazatok 32,1 százalékát, illetve 6,65 százalékát szerezték meg. 

Most is lehetett szavazni Kossa Lajosra, Aba polgármesterére, aki csúnya vereséget szenvedett. A szavazatok 24,61 százalékát nyerte meg, a győztes Mikula Lajos 64,42 százalékot szerzett. Kossa nem csak arról lett országosan ismert, hogy tibeti hangtállal vezeti a testületi üléseket, amelyeken gyertyát gyújtanak az ártó szellemek, azaz az ellenzéki képviselők elűzésére. A polgármester ellen azért folyik eljárás, mert a vád szerint fizetési és vásárlási előleg címszó alatt 2012 és 2016 között 83 alkalommal vett fel kisebb-nagyobb összeget, összesen több mint 10,7 millió forintot, a település pénztárából. A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért rá, ítélet még nem született. Kossa Lajost Mikula Lajos váltja. 

Szellemek segítségével uralja Abát a polgármester, lehetetlen leváltani

Rovatok