Index Vakbarát Hírportál

Veszprém megye: minden marad a régiben

2019. október 14., hétfő 00:55

Veszprém megye, amié a fél Balaton, alapvetően fideszes beállítottságú. 1989 előtt a vegyipar fellegvára volt, de a rendszerváltás után a korábbi sikerágazat darabjaira hullott. A kutatóintézetekből kivált mérnöki csapatok mentették meg, amelyek az autóipar fontos beszállítói lettek. Évtizedes szenvedés után magára talált a megyei építőipar is, a Balaton északi partjára épülő turizmus pedig folyamatos stabilitást ad. 

Veszprém: Nyert Porga Gyula

Veszprémet 2010 óta vezeti Navracsics Tibor egykori kampányfőnöke, Porga Gyula. 2012-ben megkapta az Év Polgármestere Díjat, és bár sokan nem felejtik azt a botrányt, mikor a tornacsarnok alapvetően 3 milliárd forintos költségűre tervezett felújítása a végén 39 milliárd forintba került, mégis ő kapta a szavazatok 55,02 százalékát. Az ellenzék Katanics Sándort indította, már 2014-ben is vele akarták legyőzni Porgát, most a szavazatok 44,98 százalékát kapta. Az önkormányzatban 10 fideszes és 7 ellenzéki képviselő ül majd. 

Ajka: Továbbra is Schwartz Béla a polgármester

Ajkát 17 éve vezeti Schwartz Béla, aki a Közösen Ajkáért szervezet színeiben indult 2019-ben újra, és toronymagasan, 64,93 százalékkal nyert is.  A kihívója a fideszes Baráth Gábor 35,07 százalékot kapott, az önkormányzat is többségében ellenzéki összetételű. Mikor Ajkán jártunk az ott élők többsége arra panaszkodott, hogy az egykori ipari város a helyiek szerint inkább modern rabszolgatartó város, ahol a nagy autóipari beszállítók jelentik a megélhetést. 

Pápán 2011 óta polgármester a fideszes dr. Áldozó Tamás, aki most 49,07 százalékot, legnagyobb ellenfele Grőber Attila pedig 45,53 százalékot szerzett.  

Várpalota jobboldali történelmi zarándokhelyét mi is megnéztük a nyáron,  a várost továbbra is a fideszes Campanari-Talabér Márta vezeti, ő a szavazatok 51,74 százalékát szerezte meg, míg legnagyobb kihívója, Borsik Ákos 39,43 százalékot kapott. 

Balatonfüreden nem igazán kellett aggódnia Bóka Istvánnak, aki egyedüli jelöltként indult a polgármesteri címért, meg is kapta a szavazatok 100 százalékát. Balatonszepezden azonban egy jelölt sem indult a polgármesteri tisztségért.

Balatonakarattyán megmérettette magát Matolcsy Gyöngyi, Matolcsy György első felesége, aki szoros versenyben a szavazatok 51,02 százalékát szerezte meg, így újra polgármester. 

Pétfürdőn pedig a Hősök zenekar frontembere, Eckü (Baranyai Dániel) indult képviselői címért, szlogenje egészen egyszerűen annyi volt, hogy “Több rappert a péti parlamentbe”.  Be is jutott. 

A megyei közgyűlésbe 10 fideszes, 2 MSZP-s, 2 DK-s és 1 momentumos delegált került. 

Rovatok