Index Vakbarát Hírportál

Többezres tüntetés készülődik Erdoğan budapesti látogatására

2019. október 18., péntek 12:57 | aznap frissítve

November 7-én Budapestre látogat Recep Tayyip Erdoğan török elnök a magyar–török felső szintű stratégiai tanács ülésének keretében. Az eseményre baloldali civilek tüntetést szerveznek, az első körben a Facebookon meghirdetett eseményre néhány nap alatt több ezren jelentkeztek. A demonstráció célja a kurd nép melletti szolidaritás – írták közleményben a szervezők. 

A tüntetés november 7-én délután kettőkor kezdődik az Oktogonon, ahonnan különböző útvonalakon keresztül átsétálnak a Margit hídon, majd a Széll Kálmán téren keresztül a menet elindul a Várnegyedbe. „A tüntetés eredeti elképzelés szerint szeretett volna eljutni a miniszterelnökségnek helyt adó épülethez, de a rendőrség közlése szerint már a Szentháromság téren felállításra kerülnek a kordonok” – írta Vajnai Attila, aki majdnem pontosan egy évvel ezelőtt egy minden szempontból abszurd tüntetést szervezett Erdoğan akkori látogatása idején. 

 Borítókép: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi

Rovatok