Index Vakbarát Hírportál

Balog Zoltán a Borkai-botrányról: Elfogadhatatlan, erkölcstelen, bűn

2019. október 19., szombat 11:48

Nem nézte meg a Borkai-videót, de olvasott róla, és „mint minden normális ember”, felháborodott. Erről Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este.

"Mivel se kampányszakember nem vagyok, se ott nem vagyok a politika első vonalában, nem kellett döntéseket hoznom", mondta a Borkai-ügy kezelésére vonatkozó kérdésre a volt miniszter, hozzátéve:

egy közösség nem fogadhat el egy ilyen magatartást.

Balog Zoltán szerint a Fidesz vezetése, Orbán Viktor egyértelmű döntést hozott, felszólította Borkai Zsoltot arra, hogy távozzon a Fideszből. A volt miniszter szerint a döntő dolog, hogy közpénzből történt-e, ami történt. Ez dönti el Balog Zoltán szerint azt, hogy erkölcsi vagy büntetőjogi kategória-e, ami történt. Az ügyben ugyanakkor Balog Zoltán szerint szükséges erkölcsi ítéletet mondani, egyben szomorúnak nevezte, hogy mindenki, akiről botrányos felvételek kerültek ki ebben a kampányban, megnyerte a saját körzetét.

Hozzátette: van bűn, van vezeklés, van bűnbocsánat. Ugyanakkor:

eufémizmusnak nevezte a „botlás” kifejezést a történtekre, amit elfogadhatatlannak, erkölcstelennek, és bűnnek nevezett, amit csak elítélni tud.

Mégis azzal enyhítette volna a Fidesz felelősségét, hogy Gulyás Gergely és Novák Katalin már a kampányban is kimondták, hogy hogy ez nem fér bele. Arról ugyanakkor nem beszélt, hogy maga Novák Katalin családügyi államtitkár még arról beszélt, Borkai tette nem volt példaértékű, de ez nem ok arra, hogy távozzon a politikai közösségből. Sőt, Gulyás és Novák Fidesz-alelnökök Borkai magánügyeként beszéltek a botrányról, ami ugyan dicstelen, de leginkább a családjára tartozik.

Balog Zoltán az ATV-ben arra a kérdésre, hogy minek tudja be az önkormányzati választás eredményét, Balog Zoltán azt válaszolta: az ellenzék jobb, mint korábban. A volt miniszter ugyanakkor úgy látja:

a nemzeti-polgári közösség szempontjából az isteni pedagógiának is van szerepe a történtekben. Szerinte a „mi úgy is csak nyerni tudunk” hamis biztonságérzetének vége van, és a hatalmi arroganciának is, amely azt gondolja, mindent megengedhet magának.

Van egy abszolút erkölcsi mérce, amit nem szabad állítgatni. A tízparancsolatot nem lehet újraírni hetente, csak azért, mert nem sikerült betartani

– mondta Balog Zoltán.

Győr fideszes – azaz néhány napja független, de a Fidesz színeiben újraválasztott – polgármesteréről bő két héttel ezelőtt, az önkormányzati kampány idejére időzítve kezdtek kompromittáló szexuális felvételek megjelenni Az ördög ügyvédje nevű blogon. A blog szerzője közölt egy szexvideót, emellett korrupciós vádakkal illette a polgármestert, és arra  is utalt, hogy Borkai kokaint fogyasztott, vagyis bűncselekményt követett el. Az orgiáról készült tartalmak ráirányították a figyelmet arra is, hogyan uralta le a helyi üzleti életet a kormánypárti politikus köre. Erről részletesen itt írtunk.  

Mindennek ellenére Borkai múlt vasárnap a szavazatok 44,43 százalékát szerezte meg, úgy, hogy a helyi jobbikosok utolsó pillanatos kilépése az ellenzéki együttműködésből is őt segítette, míg legnagyobb kihívója, Glázer Tímea a szavazatok 42,82 százalékát kapta. A győri ellenzék a szavazatok újraszámlálását követelte, ennek eredménye egyelőre nem ismert.

Rovatok