Index Vakbarát Hírportál

Váratlanul gyors kormányhatározat jött ki a fővárosi nagyberuházásokról

2019. október 22., kedd 22:41 | aznap frissítve

A Magyar Közlöny legfrissebb, keddi száma érdekes kormányhatározatot tartalmaz: a kormány eszerint az önkormányzati választások utáni új helyzetben áttekintette a korábbi főpolgármesterrel, Tarlós Istvánnal 2018-ban aláírt megállapodást, valamint a Budapest területén állami forrásból megvalósítás alatt álló beruházásokat, és újabb döntést hozott az ügyben. A határozat előrevetíti, hogy a jövőben a kormány a konfrontáció helyett inkább a kompromisszumokra törekszik az új ellenzéki főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel.

A kormányhatározat rögzíti, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a szóban forgó beruházások iránt, azonban ennek feltétele, hogy a megvalósítást Magyarország kormánya és Budapest önkormányzata közötti konszenzus övezze. 

A jogszabály továbbá megállapítja, hogy a beruházások megvalósításához elengedhetetlen a fővárosi közgyűlés egyértelmű álláspontja, hogy mely beruházások megvalósítását támogatja, illetve melyeket nem. A kormány emellett felhívja az érintett minisztereket, hogy a fővárosi önkormányzat egyértelmű döntéséig a beruházások tekintetében a jó gazda gondosságával járjanak el. 

Mint arról beszámoltunk , Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben, képviselői kérdésre válaszolva mondta, hogy nem fognak olyan beruházást befejezni, amilyet a budapestiek nem akarnak.

A nyilatkozatra Karácsony Gergely is reagált:

Szerintem ez jó kiindulópontja annak az együttműködésnek, amelyben én kiszámítható partner leszek, hiszen az én egyetlen és kizárólagos szempontom a budapestiek érdeke.

- mondta.

(Borítókép: Karácsony Gergely és Tarlós István 2019. október 17-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Rovatok