Index Vakbarát Hírportál

Halálra verték a hajléktalant, de még nem vonulnak börtönbe

2019. október 29., kedd 16:49

Hajléktalanverőket ítéltek börtönre, írja az MTI: a Fővárosi Törvényszék kedden első fokon 5 év börtönbüntetést adott annak a két férfinak, akik a vád szerint 2017-ben halálra vertek egy hajléktalant.

2017 novemberében a két (akkor még szintén hajléktalan) férfi egy bolti mosdóban futott össze a XIII. kerületben a későbbi áldozattal, akit egy korábbi lopási ügy és egy feljelentés miatt vertek meg.

Előbb az egyik férfi támadott az áldozatra, amíg a másik a mosdón kívül őrködött, majd a másik férfi is alaposan helyben hagyta.

A bántalmazással viszont túllőhettek a célon: a két férfi az akció után megmosdatta áldozatát, majd mentőt is hívtak hozzá. Végül súlyos következménye lett akciójuknak, az áldozat ugyanis néhány nap után belehalt a sérüléseibe. 

A két elkövető beismerte tettét, ami enyhítő körülmény volt a törvényszék szemében, ahogyan az is, hogy az egyik férfi gondját viseli egy kiskorú gyereknek. Súlyosbította viszont ítéletüket az, hogy mindketten büntetett előéletűek, ráadásul az elkövetés idején is büntetőeljárás alatt voltak.  

Mindketten 5-5 év börtönbüntetést kaptak, viszont mindkét férfi fellebbezést nyújtott be az ítélet enyhítése érdekében, így az még nem jogerős. 

Rovatok