Index Vakbarát Hírportál

Jászberényben öt óráig már majdnem húsz százalékponttal többen voltak szavazni, mint októberben

2019. november 10., vasárnap 09:22 | aznap frissítve

Jászberény az októberi önkormányzati választás egyik nagyon izgalmas helyszíne volt, itt ugyanis mindössze 14 szavazattal győzte le a Jobbik színeiben induló összellenzéki jelölt, Budai Lóránt az addig regnáló dr. Szabó Tamást. A fideszes polgármester sikeresen támadta meg a választások eredményét, így Jászberényben is új szavazást tartanak vasárnap. Az összellenzéki és a fideszes jelölt mellett indult még a választáson egy független jelölt, valamint a Mi Hazánk jelöltje is.

A település azért is különösen érdekes, mert itt rajzolódott ki talán leginkább, hogy a Dúró Dóra és Toroczkai László nevével eladott Mi Hazánk Mozgalom mennyire együtt mozog a Fidesszel.

A megismételt választás előtt a Mi Hazánk polgármesterjelöltje visszalépett arra hivatozva, hogy alkalmatlannak tartja a választást megnyerő Budai Lórántot, de megosztani sem szeretné a jobboldali szavazókat. 

A Mi Hazánk ezután azt mondta, nem működik együtt a Fidesszel, és váratlanul mégis úgy döntött, hogy elindítja a saját jelöltjét.

Így érkeztünk el a vasárnap megismételt választáshoz, ahol az első részvételi adatok alapján nagyobb a részvétel, mint az októberi választáskor volt ugyanebben az időpontban.

Részvételi adatok november 10. (október 13.):

Rovatok