Index Vakbarát Hírportál

Óriási ellenzéki tarolás a megismételt polgármester-választáson Jászberényben

2019. november 10., vasárnap 20:46

Tíz településen tartottak vasárnap megismételt önkormányzati választást reggel 6 és este 7 óra között. A megismételt szavazáson ugyanazok a szabályok voltak érvényesek, mint az október 13-i választásokon. Vagyis az ajánlásgyűjtést nem kellett megismételni, ugyanazok kerültek a szavazólapokra, mint október 13-án. Kivéve természetesen azokat, akik időközben visszaléptek, mert őket lehúzzák  a szavazólapokról. 

Azért kellett megismételni a választást ezeken a helyeken, mert a kifogásokat kivizsgáló bíróságok arra jutottak, hogy a jogsértések érdemben befolyásolták a négy héttel ezelőtti voksolás eredményeit, így azokat megsemmisítették. A szavazás tíz település mintegy 30 ezer választópolgárát érintette, őket a helyi választási irodák a helyben szokásos módon tájékoztatták arról, hogy meg kell ismételni a négy héttel ezelőtti szavazást.

Ebben a cikkben összefoglaljuk, hogy alakult az eredmény ezen a tíz helyen. Az érdekesebb helyszínekkel, ahol fordulat történt, külön cikkekben is foglalkozunk.

Jászberény: ellenzéki tarolás, Budai Lóránt a polgármester

Talán a legnagyobb figyelem Jászberényt kísérte, ahol az ellenzéki Budai Lóránt nyerte a megismételt polgármester-választást. Nem is kis különbséggel: 3758 szavazatos előnnyel. Így néz ki az eredmény teljes feldolgozottságnál: 

  1. Budai Lóránt, Közösen Jászberényért Egyesület (ellenzéki összefogás): 8327 (62,9%) 
  2. Szabó Tamás, Fidesz–KDNP: 4569 (34,51%)
  3. Magyar Levente, független: 257 (1,94%) 
  4. Dobrosi Péter, Mi Hazánk: 86 (0,65%)

Már napközben látható volt a szavazókörökből érkező adatokból, hogy nagyobb a részvétel, mint az októberi választáskor volt. 18:30-kor 60,22 százalékos volt a részvétel, soha ennyien nem szavaztak még polgármesterre a városban, négy hete 43 százaléknál állt meg a részvétel.

Október 13-án az ellenzéki (még közelebbről jobbikos) Budai Lóránt 14 szavazattal, 3909-3895 (42,63-42,48 százalék) arányban nyert a Fidesz-KDNP-s Szabó Tamás előtt. Egy független jelölt, Magyar Levente 931, a Mi Hazánk jelöltje, Dobrosi Péter pedig 434 voksot kapott. Szabóék megtámadták az eredményt, a területi választási bizottság, majd a bíróság is úgy látta, hogy az eredményt érdemben befolyásolta, hogy idegenek mentek a szavazókörökbe, „a szavazatszámláló bizottsági tagok kontrollálatlanul mozogtak”, illetve „szavazási szándékot torzító pénzfelajánlás is történt”.

A megismételt választás előtt érdekes politikai játék zajlott a jelölt között: a Mi Hazánk mozgalom jelöltje bejelentette, hogy visszalép, mert alkalmatlannak tartja a választást megnyerő Budai Lórántot, és nem szeretné megosztani a jobboldali szavazókat. Vagyis a papíron ellenzéki jelölt a kormánypárti induló javára lépett vissza lényegében. Majd a Mi Hazánk országos jelöltje is azt kezdte bizonygatni, hogy nem működnek együtt a Fidesszel, a Fidesz jelöltje is alkalmatlan, ezért mégsem lép vissza a jelöltjük.

A képviselő-testületben a Fidesz–KDNP 7, az ellenzéki összefogás – a Közösen Jászberényért Egyesület – 6 mandátumot nyert, míg bejutott kompenzációs listán a Mi Hazánk egyik képviselője. Az egyéni képviselői mandátumokról nem kellett megismételni a választást, de a testületnek tagja automatikusan a polgármester.

Szekszárd: marad az ellenzéki többség a közgyűlésben

Tolna megyében, Szekszárdon a 2-es számú egyéni választókerületben kellett megismételni (a 4., a 11. és a 12. szavazókörben) a képviselő-választást, a 8-as választókerületben pedig a 25., 27., 29. és 30. szavazókörben. A választásnak nem kis tétje volt, hiszen a közgyűlésben (megyei jogú városnál így hívják a testületet) az ellenzék többségbe került: 8-6 arányban nyert, így a fideszes polgármester szavazatával is kisebbségben volt a kormánypárt. 

Két olyan szavazókörben kellett megismételni a választást, ahol az ellenzék győzött négy hete. Vagyis az ellenzék attól tarthatott, hogy elolvad a többsége

Október 13-án a 2-esben Csötönyi László (ÉSZ – Éljen Szekszárd, az ellenzék szervezete) 602 szavazatot, Haag Éva (Fidesz–KDNP) 586 szavazatot, Czank István (Mi Hazánk) 62 szavazatot kapott. Most ez lett az eredmény:

A 8-as választókerületben is ellenzéki győzelem volt október 13-án, még ha szorosan is. Faragó Zsolt (ÉSZ) 477, Szegedi Attila (Fidesz-KDNP) 462, Sárközi János József (Mi Hazánk) pedig 91 voksot kapott. Most magabiztosabb ellenzéki győzelem született, 76 szavazatos előnnyel. Ez lett az eredmény:

A szekszárdi választásról itt olvashat még.

Komló: erősített az ellenzék, de marad a fideszes polgármester

A Baranya megyei Komlón az 5. számú egyéni választókerület 13. szavazókörében a polgármester- és képviselő-választást kellett megismételni. A szavazás tétje a polgármesteri tisztség volt, ugyanis a Fidesz jelöltje, Polics József csak nagyon kevés szavazattal tudta legyőzni az ellenzéki Ferenczy Tamást (Komló Összeköt Egyesület): 4177-4059 arányban.

A különbség tehát 118 szavazat volt, ennél pedig többen szavazhattak most az érintett szavazókörben. Október 13-án Polics József 145-tel szerzett többet ellenfelénél (316-171). A részvétel napközben végig magasabb volt, mint négy hete. Ezúttal az ellenzék tudott erősíteni, de ez nem volt elég a fordításra. Polics József 326 szavazatot kapott, Ferenczy Tamás pedig 268-at.

Az eredmény a megismételt választás után így módosult:

Vagyis 31 szavazattal – az eddigiekhez képest szorosabban – nyert Polics József eddigi fideszes polgármester.

A 13. szavazókörben az egyéni választókerületi képviselő-választást is megismételték. Orsós Ferenc (Fidesz–KDNP) 320, míg az ellenzéki KÖE jelöltje, Hidegkuti Szabolcs (Momentum) 266 szavazatot kapott a szavazókörben. Mindez azt jelenti, hogy összesítésben Hidegkuti Szabolcs jutott be a testületbe. Komlón a polgármesterrel együtt 12 fős testületben az NVI honlapja szerint a KÖE hét, a Fidesz-KDNP öt helyet kap. 

A testületi arányokat tehát nem változtatta meg ez a választás, ott magabiztos az ellenzéki többség. A választást azért kellett itt megismételni, mert bebizonyosodott, hogy idegenek kísérték be a szavazófülkébe a választókat.

A komlói választásról itt írtunk még.

Litér: a Fidesz 6 szavazattal vesztett

A Veszprém megyei Litéren az 1-es számú szavazókörben kellett megismételni a polgármester-választást. Olyannyira szoros lett ugyanis az eredmény, hogy az újraszámolás után változott a győztes személye. Előbb úgy nézett ki, a független jelölt nyert két szavazattal, aztán az újraszámolás után a fideszes jelöltet hozták ki győztesnek egy szavazattal. Később kiderült, eltűnt hat szavazólap, amiről a mai napig senki nem tudja, hol lehet. Itt olvashatja riportunkat.

Az október 13-i választás után a következő eredményt állapították meg: Varga Mihály (független) 482 szavazat, Szedlák Attila (Fidesz–KDNP) 480 szavazat. Most pedig ez lett az eredmény:

További választások, eredmények

Baranya megyében, Pettenden a polgármester-választás mellett az egyéni listás szavazást és a települési nemzetiségi szavazást is meg kellett ismételni. Lakatos Sándor (független) nyerte a vasárnapi megismételt polgármester-választást. 134-en vettek részt a szavazáson, és közülük 71-en támogatták Lakatos Sándort, 59-en pedig Simon Sándort, ezzel megfordult a megsemmisített októberi eredmény. A település 211 választópolgárából 134 élt a választójogával, négy szavazat érvénytelen volt. A területi választási bizottság azért ismételtette meg a polgármester-választást, a képviselő-választást és a roma települési nemzetiségi önkormányzati választást, mert a településen az október 13-i választáson a névjegyzék zárásakor több mint kétszer annyi választópolgár szerepelt, mint annak készítésekor. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán a polgármester- és egyéni listás választást kellett megismételni, a szabálytalanságok miatt itt - egyetlen településként az országban - nem is állapítottak meg eredményt október 13-án. Májusban ugyanis még csak 26-an voltak ide bejelentve az EP-választásra, október 13-án viszont már 98 választó lett. A megismételt szavazáson már csak 91 fő szerepel a névjegyzékben, október 13. óta hét név került le a listáról, mert a vizsgálat alapján kiderült, nincs érvényes magyarországi lakcímük. A napközbeni riportunkból pedig kiderült, hogy a jelöltek folyamatosan hordták autóval a szavazókat. Innen vasárnap késő este egyelőre nem érkezett adat.

A Somogy megyei Kisberényben a polgármester- és az egyéni listás választást ismételték. Baloghné Varga Zsanett független jelölt nyerte a polgármester-választást. A győztes 76, a szintén független Németh Sándorné 41, a Fidesz–KDNP jelöltje, Horváth Krisztián 3 érvényes szavazatot kapott. A 11 független képviselőjelöltből 4-en szereztek mandátumot. A kisberényi névjegyzékben szereplő 231 választópolgárból 120 élt a választójogával.

Taranyban (Somogy megye) az 1-es számú szavazókörben a polgármester-választást tartottak, amelyet Szekretár Pál független jelölt nyert. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a honlapján közölte, hogy a szavazókörök összesített adatai alapján a győztes 287, míg szintén független vetélytársai közül Czink Attila 188, Ritecz István 111, Orbán György 8 érvényes szavazatot kapott. A polgármester-választás eredménye a sorrend tekintetében nem változott az októberihez képest.

Lengyeltótiban (szintén Somogy) a roma települési nemzetiségi szavazást tartottak. Itt böngészhetők az eredmények.

A Zala megyei Várföldén pedig a polgármester- és az egyéni listás szavazás miatt járulhattak újra az urnákhoz a választópolgárok a tömeges lakcímbejelentések miatt. Néhány hét alatt ugyanis 50 százalékkal emelkedett a választók száma. Itt rendhagyó dolog történt.

Nem állapította meg az eredményt a helyi választási bizottság vasárnap, mert az október 13-ai szavazáshoz hasonlóan ezúttal is túl sokan szavaztak olyanok, akik korábban nem laktak a településen

– közölte a bánokszentgyörgyi közös hivatalhoz tartozó Várfölde jegyzője vasárnap az MTI-vel. Szunyogh István azt mondta: az október 13-i voksoláshoz képest ugyan kisebb arányban, de ezúttal is sokan voltak olyanok szavazni Várföldén, akik valójában nem élnek a településen. A névjegyzékben szereplő 239 választópolgár közül 169-en adtak le szavazatot vasárnap, többen, mint ahányan szeptemberben szerepeltek a település névjegyzékében. Visszalépés nem volt, ezért az október 13-ai voksoláshoz hasonlóan két polgármester- és tíz képviselőjelöltre lehetett szavazni. Így itt új választást kell kiírni.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok