Index Vakbarát Hírportál

12 tő marihuánanövényt nevelgetett otthon, meglepték a rendőrök

2019. november 23., szombat 14:34

"A soproni nyomozók tudomására jutott, hogy egy helybéli férfi lakóhelyén marihuánanövényt termeszt", írja a police.hu. Pénteken tartottak a férfi lakásán házkutatást tartottak, amely során

Az intézkedő rendőrök a 38 éves férfit és a társaságában lévő 23 éves nőt elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

Az elfogott férfi ellenőrzése során kiderült, hogy a Szombathelyi Törvényszék Büntetés végrehajtási Csoportja már körözi, mivel korábbi – kábítószer-kereskedelem miatt kiszabott – büntetésének letöltését nem kezdte meg. Továbbá arra vonatkozóan is megalapozott a gyanú, hogy idén novemberben, egy általa okozott közlekedési baleset helyszínén hamis, szlovák személyi igazolvánnyal, illetve vezetői engedéllyel igazolta magát.

A soproni nyomozók a 23 éves K. Klaudiát kábítószer birtoklása, a 38 éves K. Sándort – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem és közokirat-hamisítás bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Rovatok