Index Vakbarát Hírportál

Látványterveken már megcsodálhatjuk a Kalocsa–Paks-hidat

2019. november 28., csütörtök 05:02

Egy nyelvbotlás miatt kellett magyarázkodnia Medgyessy Péter miniszterelnöknek a szekszárdi Duna-híd avatóünnepsége után. Az ékesszólásáról is elhíresült politikus a felfokozott hangulatban azt találta mondani, hogy „minden család óvodás korú gyermeke térítésmentesen kapjon ebédet az óvodában”, amit Varga Mihály, az ellenzéki Fidesz frakcióvezető-helyettesének kritikája után „minden rászoruló gyermek”-re pontosított.

2003-at írtunk ekkor, a szocialista-szabaddemokrata kormány bő egy évvel korábban vette át a hatalmat a Fidesz vezette koalíciótól. A Szent László hidat az első Orbán-kormány alatt kezdték el építeni. Része a kétszer egysávos M9-es autóútnak, ami majd valamikor a távoli jövőben Szegedet és a Dél-Alföldet köti össze a Nyugat-Dunántúllal, de addig is be kell érnünk egy 20 kilométeres szakasszal.

A kelet–nyugati tranzitforgalom egy jelentős részét fogja átvenni a leendő M8-as autópálya (vagy autóút) is, amelyből egyelőre csak az M6-os és az 51-es út közötti rész készült el. A Bács-Kiskun megyei Dunavecsét és a Fejér megyei Kisapostagot összekapcsoló Pentele híd Magyarország egyik legdrágább közúti építménye volt: 2007-es árakon számolva 54 milliárd forintba került a rávezető utakkal együtt.

Ha az M0-s déli átkelőjét nem számítjuk,

2007-re megduplázódott a Budapest alatti Duna-hidak száma, mert hosszú évtizedekig csak Dunaföldvárnál vagy Bajánál mehettünk át a folyón száraz lábbal.

Lesz-e Bács-Kiskunnak ötödik hídja a közeljövőben?

A rövid válasz az, hogy lesz, Kalocsa és Paks között épül, a kivitelezés jövőre elkezdődik, de a befejezés pontos évszámát még nem ismerjük. A tervekről elsőként Bálint József, Kalocsa polgármestere számolt be ősszel. Eszerint a híd teljes hossza 946,2 méter, ebből a mederhíd hossza 440, szélessége 19,26-23,26 méter lesz. Kétszer egysávos közút és mindkét oldalon kerékpárút vezet majd át rajta. 

Megkeresésünkre Hideg András, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója megerősítette a hírt. Azt írta, hogy a kivitelezőt közbeszerzési eljáráson választják ki, az ehhez szükséges dokumentumok és a kisajátítási tervek elkészültek.

„Folyamatban van

Rovatok