Index Vakbarát Hírportál

Czeglédy Csaba tagadta bűnösségét a Human Operator Zrt. ügyének tárgyalásán

2019. december 2., hétfő 14:51

Tagadta bűnösségét Czeglédy Csaba az általa irányított Human Operator Zrt. ügyének hétfői előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken, tudósít az MTI. A személyzeti szolgáltatással foglalkozó szombathelyi székhelyű cég igazgatósági elnöki posztját 2010 decemberétől betöltő politikus hangsúlyozta, nem követett el bűncselekményt, mindenét, amije van, adózott jövedelméből vásárolta.

Czeglédy úgy fogalmazott, büszke arra, hogy kollégáival éves szinten 20 ezer embernek biztosítottak munkát, ugyanakkor bocsánatot kért vádlott-társaitól, mert "bajt hozott a fejükre".

Az állami hírügynökség emlékeztet arra, a vádirat szerint a 2011-től működő, Czeglédy Csaba irányította bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két alvállalkozó közbeiktatásával - melyek teljesítési segédként összesen nyolc iskolaszövetkezetet vontak be - jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. Az ügyészség szerint a foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. A vádhatóság szerint az alvállalkozókat és a szövetkezeteket ténylegesen a Human Operator Zrt. irányította, így a vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A vádhatóság szerint a politikus a bűncselekményekből legalább 387 millió forinttal gazdagodott, emiatt Czeglédy bűnszervezetben, felbujtóként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják. A politikus ellen eredetileg gazdasági csalás miatt is vádat emeltek, mert 2017-ben egy a bíróság által jogerősen megítélt végrehajtás meghiúsítása érdekében egy iskolaszövetkezet bevonásával mintegy 150 millió forint kárt okozhatott ő, vagy a cége.

A politikus az európai parlamenti választásokon a DK listáján szerepelt, így mentelmi jog illette meg, az ellene folytatott eljárását ezért felfüggesztették, majd megszüntették.

Czeglédy a törvényszék előtt sérelmezte, hogy az eljárás folytatását követően nem emeltek újra vádat vele szemben, a Szegedi Ítélőtábla végzése alapján azonban erre nem volt szükség.

A vádlott védője, Hankó-Faragó Miklós kifejtette, törvénysértőnek tartják az eljárást.

Az ügyvéd indítványt tett arra is, hogy az ügyet tegyék át - az álláspontja szerint illetékes - Szombathelyi Törvényszékhez. A Molnárné Mészáros Noémi vezette bírói tanács azonban elutasította az indítványt, mert a bűncselekmények egy részének elkövetési helye és több terhelt lakóhelye alapján a Szegedi Törvényszék illetékes az ügyben. A döntés ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

A bíróság hétfőn meghallgatta egy a Human Operator Zrt.-vel együttműködő székesfehérvári iskolaszövet korábbi igazgatósági elnökét is, aki érdemi tevékenységet nem végzett, és a tisztségért ellenszolgáltatást sem kapott, azonban tevékenységével 656 millió áfa és több mint egymilliárd forint jövedelemadó befizetésének elkerüléséhez nyújthatott segítséget. Az asszony is ártatlannak vallotta magát.

Az eljárás érdemben január végén folytatódik, amikor előkészítő ülésen az ügy egy vádlottját hallgatják meg.

Majd a tárgyaláson a vádlottak tehetnek vallomást, illetve elkezdődhet az ügy mintegy 350 tanújának meghallgatása.

A Szegedi Törvényszék május 16-án - egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben - már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.

A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el. A bíróság hét, bűnösségét beismerő vádlottról hozottjogerős ítéletet. A Humán Operátor Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A nőt a bíróság három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. A Human Operator Zrt. egyik generál alvállalkozóját irányító férfit ugyanezért a bűncselekményért három év börtönre ítélték, őt szintén kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.

Öt egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, őket másfél és három év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egyiküket kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.

Rovatok