Index Vakbarát Hírportál

MSZP-s önkormányzati képviselőt indít az ellenzék Borkai székéért

2019. december 3., kedd 11:58

Pollreisz Balázs, az MSZP győri elnöke lesz a közös ellenzéki polgármesterjelölt Győrben, értesült több portál is. Az Azonnali szerint teljes egyetértés alakult ki, így Pollreisz az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP és a Jobbik polgármesterjelöltje is lesz.

Az egyezségről már mi is beszámoltunk, a személyt érintő értesülést név nélkül többen az Indexnek is megerősítették, ugyanakkor Pollreisz Balázst egyelőre nem sikerült elérnünk. Úgy tudjuk, az ellenzék tartani akarja magát ahhoz, hogy szerdán közösen jelentik be, kit indítanak a Borkai Zsolt lemondása nyomán megüresedett polgármesteri székért.

Ismert, január 26-ára írták ki az időközi polgármester-választást Győrben, miután Borkai Zsolt lemondott a személye körül kialakult botrány következtében. November végén vált biztossá, hogy a Győrben az októberi választáson Borkai Zsolt ellen induló Glázer Tímea másodszorra már nem fut neki a győri polgármesteri posztért folyó küzdelemnek. 

A Fidesz jelöltje már két hete megvan, a kormánypárt Dézsi Csaba András kardiológust indítja, megerősítve korábbi értesüléseinket.

A Győrt 2006 óta irányító Borkai Zsolt szerezte meg a 2019-es önkormányzati választásokon is a polgármesteri posztot, még a röviddel a választások előtt kirobbant botránya ellenére is. Borkai a többszöri újraszámolás után megnyert választás után pár nappal közölte, hogy kilép a Fideszből, és függetlenként irányítja tovább a várost, ám végül az eskütétel utáni napon lemondott a posztjáról.

Rovatok