Index Vakbarát Hírportál

Egyelőre nem tett vallomást a Boldog István jobbkezeként ismert fideszes

2019. december 4., szerda 13:49

Egyelőre megtagadta a vallomástételt a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes képviselőnője, Boldog István jobbkeze, aki hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítottá vált  - tudta meg az Index. 

Lapunk megkereste Fehér Petra ügyvédjét, dr. Fülöp Tamást, aki megerősítette információnkat. "A gyanúsítás ellen panaszt jelentettem be, mivel véleményem szerint az megalapozatlan. Ügyfelem több kihallgatásán jelezte, hogy át sem látja, hogy mi ez az ügy és mi a gyanú alapja, ezért a vallomástételt e kihallgatásokon egyelőre megtagadta. A letartóztatást is indokolatlannak tartom, de nem csak én, hanem a bíróság sem értett egyet mindenben az ügyészséggel. Ez az oka annak, hogy a bíróság döntése ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezett" - közölte az Indexszel dr. Fülöp Tamás.

Mint azt korábban már megírtuk, a Budai Központi Kerületi Bíróság összesen öt emberrel szemben rendelt el kényszerintézkedést november 29-én: négy fő került letartóztatásba, egy fő pedig – a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával – bűnügyi felügyelet alá. Úgy tudjuk, hogy Fehér Petrát múlt hét szerdán vették őrizetbe a nyomozók. 

November 28-án írtuk meg, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség kutatást tartott a cserkeszőlői polgármesteri hivatalban. Ahogy a korábbi fideszes polgármestert októberben leváltó új polgármester írta: a kényszerintézkedés célja olyan tárgyi bizonyítási eszközök, elektronikus adatok felkutatása és rögzítése volt, melyek köthetők a Központi Nyomozó Főügyészség egyik nyomozásához.

Hadházy Ákos független képviselő két hónappal ezelőtt állt elő azzal, hogy érdeklődött a legfőbb ügyésznél, hogy zajlik-e olyan büntetőeljárás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es számú választókerületében, ami országgyűlési képviselőt is érint. Polt válasza úgy hangzott, van ilyen beazonosítható, folyamatban lévő büntetőügy, de miután Hadházy néven is nevezte Boldog István fideszes országgyűlési képviselőt, az ügyészség tisztázta, hogy névre vonatkozóan nem válaszolt.

Információink szerint egyértelműen róla van szó, lényegében megzsarolta a választókerületének polgármestereit, hogy csak az kaphat európai uniós forrásokat (...), aki hajlandó az általa megnevezett, az általa preferált cégeknek munkát juttatni

– nyilatkozta akkor Hadházy, amire Boldog István a Fidesz sajtóosztályán keresztül csak annyit reagált, hogy őt az ügyészség nem kereste meg, ez csak politikai cirkusz, de áll rendelkezésére bármilyen hatóságnak.

A Hadházy által emlegetett Boldog István „táskás embere”, a Szolnok megyei közgyűlés korábbi alelnöke, jelenleg megyei közgyűlési tag, Törökszentmiklóson pedig fideszes képviselő Fehér Petra. A Fidelitasból indult, majd Boldog István asszisztenseként, illetve kampányfőnökeként dolgozó Fehér az elmúlt évek szinte összes szalagátvágásán ott állt Boldog István mellett. 

Rovatok