Index Vakbarát Hírportál

Oda költözött Orbán parlamenti irodája, ahonnan kitiltották a sajtót

2019. december 4., szerda 19:37 | aznap frissítve

Amellett, hogy hivatalával együtt nemrég beköltözött a Várban található egykori Karmelita kolostorba, Orbán Viktornak és titkárságának gyakorlatilag saját folyosószakasza lesz a parlamentben. Az Azonnali értesülése szerint ebben elsősorban az a pikáns, hogy

a négy teremből álló iroda a korábbi sajtófolyosó mellett található, melyről azonban az októberi házelnöki rendelkezés alapján kitiltották az újságírókat.

A lap szerint az érintett folyosószakasz egyik ajtajára már ki is került a „Miniszterelnök” felirat. Orbán Viktor korábbi irodáját információink szerint Kövér László házelnök használja azóta. Az átalakítás közvetlenül a képviselők parlamenti kérdezését lényegében ellehetetlenítő szabályok után történt – melyben egyébként nem jelezték a miniszterelnöki iroda elköltöztetését. A csere egyébként Áder János köztársasági elnök és a szocialista Hiller István parlamenti alelnök irodáit is érinti, mert éppen azon a folyosón kaptak helyet, ahova most Orbán költözött.

Ha Kövér László házelnök nem szigorított volna ismét a parlamenti sajtótudósítás szabályain, akkor – mivel Orbán Viktor folyosószakasza a sajtófolyosóról nyílik – akkor az újságírók garantáltan könnyebben kérdezhettek volna az iroda és a plenáris ülésterem közti szakaszon a nem kormánypárti újságoktól sokszor menekülő miniszterelnöktől.

Az Azonnali emlékeztet arra, hogy korábban Áder János köztársasági elnököt úgy próbálták „megvédeni“ az újságíróktól, hogy minikordont állítottak a Halálfolyosóra, ha az épületben tartózkodott. A média abszurd módon leszűkített kérdezési lehetőségeit videón is bemutattuk:

Rovatok