Index Vakbarát Hírportál

Ónos esőt is hozhat a jövő heti enyhülés

2019. december 8., vasárnap 13:55

Kiadós enyhülést hoz a jövő hét eleje, bár az Időkép összegzése szerint hétfőn még egy "álcázott" hidegfront hozhat többfelé esőt, záporokat. 

Hétindításnak északkeleten a nap első felében még kitarthat a köd, délen és nyugaton viszont az esővel együtt enyhülés is érkezik. A maximumok 1 és 11 fok között alakulhatnak, hidegebb a még nyirkos északkeleti tájakon lesz, jelentős szélre nem kell számítanunk. 

Nem úgy kedden, amikor már erős, viharos északnyugati szél jön. Ez elkezdi feloszlatni a felhőzet, kisebb csapadék már csak délen fordulhat elő, illetve ésszakkeleten foltokban kitarthat a köd. Délután 4-9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdára kiderül az ég, újra fagypont környékére csökken az átlaghőmérséklet. Az OMSZ előrejelzése szerint a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű, napközben sütni fog a nap.Északnyugaton feltámad a délies szél.

Csütörtökön visszatér a csapadék, hőmérséklettől függően, eső, havas eső, hó, de akár ónos eső is előfordulhat (elsősorban az Északi-középhegység területén, valamint esetleg a Nyugat-Dunántúlon). A déli, délkeleti szél nyugatira, északnyugatira fordul, néhol élénk lökések kísérhetik. Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, több helyen várható eső, de az Északi-középhegységben havas esőre, hóra is van esély.

Rovatok