Index Vakbarát Hírportál

Vadai Ágnes: Az elvtársnő kimaradt a Handó Tündét méltató levélből

2019. december 9., hétfő 10:18

A Handó Tündét búcsúztató levélből olvasott fel a DK-s Vadai Ágnes a napirend előtt a parlamentben, majd hozzátette, ha a kormány tagjai közül valaki tudja, miből idézett, akkor az ülésteremből kifelé menet átveheti a vöröszászló érdemrendüket.

Az elvtársnő kimaradt ebből a méltató levélből, émelyítő dicséretből. Handó Tünde a bírói függetlenség elárulója. Ő nem harcos, nem forradalmár, hanem áruló

 – tette hozzá. 

Völner Pál államtitkár szerint Vadai vidám perceket okozott felszólalásával az országgyűlésben. Szerinte Handó nem lehet a bírói függetlenség árulója, mert akkor beszélhetünk árulásról,  ha például valaki a bíróság ítéletét megkísérelné befolyásolni. Ha Vadai szerint erről van szó, akkor tegyen feljelentést, javasolta Völner. Magyarországon egyébként javultak az ítélkezési teljesítményi mutatók, tette hozzá az államtitkár.

Elnöki köszönet címmel nem mindennapi búcsúztató jelent meg a  birosag.hu -n november végén. Huszonnégy bírósági vezető hálálkodik Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal  alkotmánybírónak távozó  vezetőjének a munkájáért. A levélben persze utalás sincs rá, de Handó idő előtti távozásához tartozik, hogy Handót – a búcsúzót jegyző aláírókon túl –  élesen támadta az Országos Bírói Tanács  egy rakás ügy miatt, és törvénytelenségekre hivatkozva a leváltását is kezdeményezték a parlamentnél. A bíróság oldaláról a  levél azóta eltűnt , de itt  elolvashatja , amiben tényleg minden van az aranykortól kezdve az élvonalba repítésig. 

Rovatok