Index Vakbarát Hírportál

Varga Judittól kéri ügyének kivizsgálását a brutálisan bántalmazott miskolci nő

2019. december 20., péntek 18:32

Ma Magyarországon olyan mintha az agressziót díjaznák. Áldozat és tanúvédelem járna, de semmit nem kapok. (...) Magyarországon miért nem működik ez a jogvédelem? Az Alaptörvényben biztosított jogok nekem, egyedülálló hat gyermekes édesanyának nem járnak, akit majdnem halálra vert az elkövető?

– írja Varga Juditnak címzett nyílt levelében Orosz Bernadett, akit volt barátja november elején súlyosan bántalmazott Bujákon, egy szállodai szobában. Hozzátette azt is, "a legnagyobb ütést akkor kapta, amikor a rendőrség nem védte meg", amiért a bántalmazója, a Magyar Honvédség azóta felfüggesztett tartalékos alezredese állítása szerint még mindig szabadlábon van, és nem tették előzetes letartóztatásba. 

A nő felemlegette azt is, hogy bár az EP-képviselők döntő többsége november végén támogatta, hogy a nők elleni erőszak megállítása érdekében minden tagállam minél hamarabb ratifikálja az Isztambuli Egyezményt, a fideszesek tartózkodtak a szavazástól

Az elmúlt hónapok súlyos tragédiái megmutatták, hogy milyen mértékű probléma a családon belüli erőszak Magyarországon. Legszörnyűbb, hogy megfelelő védelem hiányában nem csak tőlem akarják a reményt és a biztonságos élethez való jogot elvenni, hanem az összes Magyarországon élő embertől. Mi kell Önnek ahhoz, hogy végre belássa: Magyarországon nem kapják meg az erőszak áldozatai a nekik járó megfelelő védelmet! Még több értelmetlen halál? Még több áldozat? Még több árván maradt sérült gyermek? Még több halott gyermekét gyászoló édesanya? Nem ugrott még meg eléggé a statisztika?

– teszi fel a kérdést a nő Varga Juditnak. Ezután arra kérte az igazságügyi minisztert, a győri gyilkossághoz hasonlóan az ő ügyében is rendelje el a vizsgálatot. 

Mint írja, a levelet még elküldte többek között Orbán Viktornak, Ursula von Leyennek, Dobrev Klárának és Karácsony Gergelynek is.

A brutális bántalmazást megélt miskolci nő a Facebookon osztott meg magáról olyan képeket, amik a támadás után készültek, az Indexnek azt mondta, azért, mert „nincs más eszköz a kezében". A hatgyerekes anya arca gyakorlatilag felismerhetetlenné torzult a bántalmazás hatására, az ügyben eljáró nyomozó azt mondta a kihallgatása után:

Ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el.

A bántalmazás médiavisszhangja után az 52 éves, nyugalmazott, sárospataki katonai alezredes tartalékos szolgálati viszonyát soron kívül megszüntette a Honvédség, majd nemrég a munkahelyéről is elbocsátották.  A Salgótarjáni Járásbíróság november közepén rendelt el négyhavi távoltartást a nő volt barátja ellen.

Az ügyben írtunk a Salgótarjáni Járásbíróságnak, válasz cikkünk megjelenéséig nem érkezett. 

Rovatok