Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány: Gréczy Zsolt hülyeséget csinált

2019. december 20., péntek 20:09

Gyurcsány Ferenc is kommentálta a Demokratikus Koalíció intimfotós botrányba keveredett szóvivője, Gréczy Zsolt lemondását. A pártelnök azt írta, Gréczy a történtek után

más körülmények között fog segíteni bennünket. Mi meg vigyázunk rá.

“Ma is megtanultuk, hogy a jog igazsága nem egyenlő a politika igazságával. Gréczy Zsolt hülyeséget csinált. Magánéleti hülyeséget. De mert közszereplő és a privát képeit valakik nyilvánossá tették, a magánügyből közügy lett. Zsolt az eddig megismert állításokkal ellentétben nem zaklatott senkit. Szerelmi kapcsolatai meg nem tartoznak ránk. Nem ítélkezünk szerelem dolgában. Ellenfeleink megtették.

Borkai mocskának pusztítását most Gréczyn törlesztik. Ilyenek. Tanulunk belőle.”

Gréczy Zsolt az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy az év végével lemond képviselői mandátumáról, miután a napokban egy névtelen emailcímről a teljes magyar médiának elküldték az intim fényképeit, amelyeken vállalhatatlanul kínos helyzetben mutatja meg magát. A képekhez egy zaklatási sztorit is mellékeltek, az ismeretlen feladó azt állította, hogy Gréczy 2015-ben egy pártrendezvényen ismerkedett meg vele, és kéretlenül zaklatta olyan képekkel, amelyeken ruhátlanul látszik, vagy amelyek magányos örömszerzés közben/után készültek. A zaklatási történet valódiságát Gréczy Zsolt tagadta, és azt mondta, a képek nyilvánosságra hozatala a Fidesz politikai bosszúja a Borkai-botrány miatt.

Azt viszont elismerte, hogy a fényképeken ő látható:

MAI SZEMMEL MÁR NEM CSINÁLNÁM MEG EZT A KÉPET, NEM TÖLT EL BOLDOGSÁGGAL, AMI EZ ÜGYBEN MEGJELENIK.

„Azt állítom, hogy a Fidesz ismerte ezeket a fényképeket, semmi más feladatot nem kellett csinálniuk, mint legyártani egy történetet (...). De lehet, hogy ezt a bejegyzést a Lendvai utcában gyártják, vagy valamelyik fideszes szerkesztőség műhelyében készül” – mondta akkor Gréczy. Nem sokkal korábban a Pesti Srácok közölt videót hasonló témában, hasonló állításokkal, amiben a Mi Hazánk egyik munkatársa mondta el videón, hogyan zaklatta őt Gréczy hosszú időn keresztül. Gréczy Zsolt ezt a vádat is tagadta, és azt mondta, a nő jelölte be Facebookon, és üzenetváltásaik semmilyen intim elemet nem tartalmaztak.

Gréczy Zsolt december 19-én még azt mondta, őt mindenki támogatja pártjában, mindenki tudja, hogy nem zaklatna senkit, és rengeteg pert fog indítani. Ehhez képest másnapra már a lemondásig jutott, amit azzal indokolt, hogy nem akarja, az ügy ártson vagy terhelje a pártját. Ebben a helyzetben szerinte "nem magyarázkodni kell, hanem teszem, amit kell, átadom a mandátumomat (...) Ami számomra lelki teher, azt nem adhatom át a pártomnak".

Döntését Gyurcsány Ferenc pártelnökkel egyeztetve hozta meg ma délután. Hozzátette, mivel mandátumát listán szerezte, a képviselői hely betöltéséről a Demokratikus Koalíció elnöksége dönt majd.

Rovatok