Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek Gulyás Mártonék ellen az ÁSZ épületének megrongálása miatt

2020. január 6., hétfő 09:26

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt 11, 31–59 év közötti férfi, valamint három társuk ellen műemlék megrongálása miatt. A vádlottak az Állami Számvevőszék tevékenységét kifogásolták, és ezért 2018. január 17-én narancssárga festékkel leöntötték az ÁSZ Apáczai Csere János utcai székházát.

Gulyás Márton és társai az ellen tiltakoztak, hogy a felügyeleti szerv a választási kampány előtt szabott ki bírságot több ellenzéki pártra. A legnagyobb, 331 millió forintos bírságot a Jobbik kapta, tiltott pártfinanszírozás és a piaci áron alul kapott plakáthelyek miatt, míg más ellenzéki pártokat az általuk állítólag áron alul bérelt irodáik miatt büntettek sokkal kisebb összegekre.

Mint akkor megírtuk, először garázdaság miatt egy ember ellen tettek feljelentést, de a rendőrség elutasította a feljelentést azzal, hogy a cselekmény csak szabálysértés. Majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság a szabálysértési ügyet az ügyészséghez tette át, mivel az ÁSZ épülete műemléki védettség alatt áll, ezért úgy vélték, rongálás történhetett. Az ügyészség elrendelte a nyomozást, ami most vádemeléssel ért véget.

Az ügyészség közleménye szerint a festék eltávolítása az épületen állagsérelemmel járt, a kár meghaladta a 3,2 millió forintot.

Az ügyészség azt kezdeményezi, hogy a bíróság tárgyalást mellőzve, büntetővégzéssel szabjon ki egy vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, tíz társával szemben pedig pénzbüntetést.

Frissítés 13:15-kor: Az Állami Számvevőszék közleményben jelentette be, hogy az ügyészségi vádemelésen kívül polgári peres eljárást is kezdeményeztek az ügyben, mivel a támadók a nemzeti vagyont rongáltak meg.

Rovatok