Index Vakbarát Hírportál

Bosszúból felakasztotta gyerekkori barátját a kiskunhalasi férfi

2020. január 8., szerda 11:52 | aznap frissítve

Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy 38 éves kiskunhalasi férfi ellen, aki 2016 júniusában bosszúból leütötte, majd egy vasállványra felakasztotta a gyermekkori barátját, aki korábban meglopta őt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. 

A vádlott és a sértett gyermekkoruk óta barátok voltak, rendszeresen összejártak. 2015. december végén viszont a sértett a vádlott és szülei kiskunhalasi házának garázsából szerszámokat és üzemanyagot lopott több mint 50 000 forint értékben, majd eladta azokat egy közös ismerősüknek.

A vádlott megtudta, hogy a gyerekkori barát lopta meg őket, emiatt a tolvajt el is ítélte a bíróság.  A lopás miatt nagyon megharagudott a sértettre, ismerősök előtt hangoztatta, hogy ezért meg fogja leckéztetni.

2016. júniusában az egyik éjszaka el is ment a sértett kiskunhalasi tanyájára, a sötétség leple alatt a záratlan kertkapun keresztül észrevétlenül bement az udvarra, és a kerti zuhanyzóhordó vasállványához ment. Az állványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit a helyszínen talált. A vezetékre egy csúszóhurkot kötött, és az udvaron elrejtőzve várta a sértettet.

Amikor a hazaérkező sértett a házból kilépett a világítás nélküli udvarra, a lesben álló vádlott egy érdes felszínű tárggyal hátulról leütötte, amitől a sértett elvesztette az eszméletét. Ezután az eszméletlen férfit a vasállványhoz vonszolta, és a hurkot a nyakára rögzítve felakasztotta úgy, hogy a sértett lábai leértek a talajra. Ezzel a vádlott azt a látszatot keltette, mintha a sértett öngyilkosságot kísérelt volna meg. Mindezek után a vádlott elment a helyszínről, belenyugodva abba, hogy az akasztás miatt az eszméletlen sértett meghalhat.

Rövid idő múlva az élettársa észrevette a felakasztott sértettet, levágta a hurokról, és értesítette a mentőket. A mentősök a férfit újraélesztették, majd kórházba szállították.

Az akasztás miatt súlyos, életveszélyes állapotba, a klinikai halál állapotába került. A tényleges, biológiai halál elkerülése csak a gyors orvosi segítségnyújtásnak volt köszönhető, ennek hiányában a felakasztott sértett fulladás, agybénulás miatt meghalt volna.

A 2019 januárjában elfogott, letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség emberölés kísérletével vádolja és végrehajtandó börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben.

Rovatok