Index Vakbarát Hírportál

Szél Bernadett: Csúnyán átverte a szülőket a minisztérium

2020. január 8., szerda 14:15 | aznap frissítve

Már nem kérhetnek szakértői vizsgálatot gyermekük iskolaérettségéről azok a szülők, akik idén nem szeretnék beíratni a gyermeket az iskolába - derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának válaszából, amelyet Szél Bernadett független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott. Az is előfordulhat, hogy a december 31-ig kérelmezett szakértői vizsgálatokat sem tudják határidőre elvégezni, így ezeknek a szülőknek is az Oktatási Hivatalnál kell majd kérelmezniük a döntést gyermekük iskolaérettségéről. Szél Bernadett a Facebookon azt írta: 

Csúnyán átverte a szülőket a minisztérium.

Az iskolaérettségi vizsgálatok központosítása eddig is átgondolatlanul és kaotikusan zajlott, és úgy látszik, ebben még mindig lehetnek újabb fordulatok. A lényeg, hogy mindennek a végig bizonytalanságban tartott szülők és gyerekek isszák meg a levét. Mint megírtuk: a nyáron az országgyűlés teljesen váratlanul, és sokak számára érthetetlen módon megváltoztatta az óvodás gyerekek iskolába íratásának szabályait. Eddig az volt a rendszer, hogy a szülő az óvoda vezetőjétől kérhette, hogy iskolaköteles korúvá váló gyereke még egy évet maradhasson az óvodában. Januártól a rendszer alapvetően megváltozik: csak az a 6. életévét betöltő gyerek várhat az iskolakezdéssel, akinek erre az Oktatási Hivatal a szülő és az óvoda indokai vagy szakértői vélemény alapján engedélyt ad.

Az is hosszabb időbe telt, amíg az érintettekkel előre nem egyeztetett változtatás értelmét egyáltalán meg tudta magyarázni a minisztérium. Mint írták: 1777 óta hatéves kortól kötelező a gyermekek iskoláztatása Magyarországon. Az új rendszerrel el akarják kerülni az indokolatlan visszaéléseket és felmentéseket, amelyek miatt az első osztályokban akár 2 korkülönbség is kialakul a gyerekek között, a valóban iskolaéretlen gyerekeket pedig azért szűrnék ki, hogy fel tudják készíteni őket a sikeres iskolakezdésre, és elkerülhetők legyenek a korai iskolai kudarcok.

Még ha ezek méltányolható célok is, a több ezer szülőt és gyereket érintő folyamat eléggé követhetetlenül zajlott. Kezdetben nemhogy a szülők, de az óvodák vezetői sem látták tisztán, hogy mi várható, arról nem is beszélve, hogy az erről szóló jogszabályok is jelentős késéssel jelentek meg. Hiteles és egyértelmű Információ hiányában pszichológusok, országgyűlési képviselők, újságírók próbáltak megtudni részleteket a néhány hónapon belül életbe lépő új szabályozásról.  

Az első rendeletek jelentős csúszással, csak november végén jelentek meg. Kozma Ákos ombudsman ezután azt kérte az Emmitől, hogy fontolja meg a szabályozás elhalasztását, mert az bizonytalanságokat eredményezhet ebben a családok életére jelentős hatást gyakorló kérdésben. Az alapvető jogok biztosa szerint új előírásokat csak olyan időponttól lehet bevezetni, amikor azokat minden érintett megismerhette és a jogalkalmazás is felkészülhetett rá. A halasztással elérhető lenne, hogy a megalapozott döntéshez, a tanulók tényleges iskolaérettségének megállapításához meglegyen a szükséges feltételrendszer. 

A tárca azonban nem tágított. Tavaly decemberre annyi volt tudható, hogy az Oktatási Hivatalnál való kérvényezést azok a szülők kerülhetik ki, akik még tavaly decemberig a pedagógiai szakszolgálatnál kértek szakértői véleményt arról, hogy gyermekük nem iskolaérett. Nekik ugyanis ennek a szakértői véleménynek a birtokában most nem kell végigcsinálniuk a kérvényezési procedúrát az Oktatási Hivatallal, a szakértői vélemény birtokában ugyanis gyermekük automatikusan még egy évet maradhat az óvodában.  

Csakhogy ezt nem tudta mindenki megtenni, mert a szakértői vizsgálatokat végző pedagógiai szakszolgálatok teljesen eltérő gyakorlatot folytattak ebben: volt ahol még vállaltak vizsgálatot, volt, ahol már nem a jogszabályok változása vagy a túlterheltség/szakemberhiány miatt. A lényeg, hogy nagyon nem egyenlő esélyekkel indultak neki ezeknek a jelentős változásoknak az ország különböző területein élő szülők és gyerekek.

Jól jellemzi a káoszt, hogy a megjelent rendeletek alapján például kezdetben úgy volt, hogy a felmentésére irányuló kérelmeket 2020. január 1. és 15. között kell benyújtani az Oktatási Hivatalhoz, de aztán decemberben ezt is megváltoztatták, és a határidőt kitolták január 31-re.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő tavaly december 10-én személyesen érdeklődött a minisztériumban a részletekről, 2019. december 14-én pedig írásbeli kérdést intézett az Emberi Erőforrások Minisztériumához. Elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a szülők valóban kezdeményezhetik-e gyermekük iskolaérettségi vizsgálatát a pedagógiai szakszolgálatoknál, és ha kapnak szakvéleményt arról, hogy a gyereknek még nem kell iskolába mennie, akkor elkerülhetik-e az Oktatási Hivatalhoz benyújtandó kérelmet. A képviselő Facebok-posztjában ezt írja:

Azt állították nekem szemtől szembe a minisztériumban, hogy ezzel a lehetőséggel most és a jövőben is élhetnek a szülők: 2020. január 31-ig a pedagógiai szakszolgálatok kötelesek lesznek elvégezni a vizsgálatot.

A képviselő írásbeli kérdésére január 6-án érkezett válaszból azonban nem ez derült ki. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára ugyanis azt írta Széll Bernadettnek, hogy csak december 31-ig lehetett a szakszolgálatokhoz fordulni - már ahol -, de még ezeknek a kérvényeknek a sorsa is kérdéses. A szakszolgálat ugyanis mondhatja azt, hogy január végéig nem tud végezni a vizsgálattal, forduljon tehát a szülő az Oktatási Hivatalhoz.

Szél Bernadett szerint mindez egy év végi rendeletmódosítás miatt van: kikerült ugyanis a rendeletből az a lehetőség, hogy a szülők a pedagógiai szakszolgálattól kérjék gyermekük iskolaérettségi vizsgálatát. "Én december 10-én látogattam a minisztériumba, a rendelet pedig már november 25-én a kormány előtt volt. Vagyis decemberben már pontosan tudta a kormány, hogy mire készül, és mégis azzal áltatták a szülőket, hogy január 31-ig mehetnek a szakszolgálatokhoz. Majd módosították a rendeletet, és erről senkinek sem szóltak! Nem adtak tájékoztatást a kétségbeesett szülőknek, akik közül még most is sokan próbálkozhatnak a szakszolgálatoknál."

Rétvári Bence válasza szerint "a szakszolgálatok mindent elkövetnek annak érdekében", hogy valamennyi most futó iskolaérettségi vizsgálatról ki tudják állítani a szakvéleményt január 31-ig, de a 2019. december 31-ig beérkezett kérelmeknél is meg kell vizsgálni, hogy a vizsgálatot le tudják-e zárni január 31-ig. Erre Rétvári szerint természetesen minden esetben törekedni kell,

ha azonban felmerül a reális kockázata annak, hogy a jelzett határidőig a vizsgálati eljárás befejeződése és a szakértő vélemény kiállítása már nem tud megtörténni, úgy a szakszolgálatok az érintett szülőket az Oktatási Hivatalhoz tudják irányítani azzal, hogy közvetlenül az Oktatási Hivatalhoz nyújtsák be a kérelmeket 2020. január 1. és 31. napja között, és így a szakértői bizottsági vizsgálat az Oktatási Hivatal kirendelésére hatósági eljárás keretében a rá vonatkozó határidőn belül megtörténik.

(Borítókép: Mónus Márton / MTI)

Rovatok