Index Vakbarát Hírportál

Janiczak Dávid egy órára kibérelte az ózdi fürdőt

2020. január 8., szerda 19:23 | aznap frissítve

Műszaki bejárásnak álcázott privát fürdőzést tartott Ózd jobbikos polgármestere a város uszodájában – közölte a kormánypárti Hír TV. A csatorna szerint emiatt a vendégeknek korábban el kellett hagyniuk az intézményt.

A műsorban bemutattak néhány képkockát is arról, hogy Janiczak Dávid és menyasszonya kettesben használják a szaunát és a jakuzzit. A riportban egy arcát és nevét nem vállaló férfi azt nyilatkozta, hogy a vendégek felháborodtak, amiért nemcsak a wellness részről, hanem az egész intézményből elküldték őket.

A városi Thermárium és Tanuszoda azt közölte a csatornával, hogy valóban ki lehet bérelni az uszodát, minimum egy héttel előtte kell jelezni az igényt. Ehhez képest a Hír TV szerint Janiczak január 3-án kötött szerződést az uszoda kizárólagos használatára, majd pedig január 5-én vette igénybe, húszezer forintért. 

Telefonon elértük a polgármestert, aki közölte, valóban kibérelte a wellness részleget. Állítása szerint ő és kísérője csak a wellnesst akarták használni, az ügyvezető valamiért mégis kiüríttette az egész épületet. Utólag megnézte, és valóban az egész komplexumra kötött szerződést, szerinte félreértették egymást az ügyvezetővel, neki „esze ágában sem volt úszni”, csak egy órát szeretett volna lazítani. 

Hozzátette: vasárnap délután az utolsó nyitvatartási órára jelentkezett be, hogy ne okozzon kellemetlenséget. A wellness részleg kibérlését azzal indokolta, hogy bárhol megjelenik a városban, ott rögtön fogadóóra lesz, az emberek elkezdik kérdezgetni. Jegyvásárlás helyett ezért a bérlés mellett döntött, hogy „ne kelljen előadást tartani a jakuzziban” – mondta kérdésünkre a polgármester. 

Azt is elmondta, hogy valóban húszezer forintot fizetett a bérlésért, mivel óránként ennyibe kerül bárkinek, ők pedig egy órára vették igénybe az intézményt. Szerinte egyébként az egész ügy a helyi ellenzék „patáliakeltéséről szól”. 

Rovatok