Index Vakbarát Hírportál

Fojtogatta ittas férje, menekülés közben elütötte, majd halálra gázolta a Szeged környéki nő

2020. január 13., hétfő 09:21

Erős felindulásban elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a szeged környéki faluban élő nővel szemben, aki 2017. december 27-én elütötte, majd halálára gázolta férjét, írja közleményében az ügyészség. A vádirat szerint a nő és a férje között már régebben megromlott a kapcsolat, amiért főként a férfi italozását és agresszív természetét tették felelőssé. A pár a konfliktusok ellenére azonban együtt élt. A férfi 2017. december 27-én is ivott, majd a délutáni órákban, a közös házukban megtámadta, meglökte, fojtogatta a nőt. 

A nő a támadás elől ki tudott térni, magához vette a közös gépkocsijuk kulcsát és a házból kirohanva azt elhagyta. Hogy mielőbb elmeneküljön, beszállt a ház előtt parkoló autójukba, és a támadás miatti tudatszűkült állapotban nagy gázt adva, kipörgő kerekekkel elindult. Röviddel az elindulás után elütötte az első lökhárítóval a férjét, aki a motorháztetőre zuhant. Miután észlelte a történteket, levette a lábát a gázpedálról, valamint a műútra is ráhajtott, ami miatt a sértett a gépkocsi elé, az útra esett. A nő ezt észlelte, ugyanakkor bár már nem gyorsított, de nem is fékezett, így ráhajtott az aszfalton fekvő férfira, akinek teste a gépkocsi alvázában fennakadt. A fékezés nélkül továbbhaladó autó a testet vonszolva a túloldali útpadkára felhaladva ott fennakadt az áldozat testén. A nő még ekkor is ismételt gázadással próbálta a gépkocsit a fennakadásból kimozdítani, ám az autó kerekei kipörögtek és azzal nem tudott elindulni.

A férfi a gázolásba belehalt. A közlemény szerint a férfi túlélhette volna, ha a nő fékez, miután elütötte. 

Rovatok