Index Vakbarát Hírportál

Két napon belül kiállítja a számlát az FKF, a kukaholding kifizeti a tízmilliárdos tartozását Budapestnek

2020. január 20., hétfő 07:25

Nem kaptak számlát, ezért nem fizet a kukaholding a fővárosnak, mondta az ATV Híradójának Fürjes Balázs. A kiemelt kormányzati beruházásokért felelős államtitkár szerint

amint megtörténik az adategyeztetés, kifizetik a 2019-ből fennmaradt 10 milliárdos összeget a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nek.

Mártha Imre, a cég felügyelőbizottságának elnöke szerint az a gond, hogy az elszámolás bonyolultsága miatt az FKF jóval később jut pénzéhez, mint amikor közvetlenül hozzá folyt be a kukadíj. Az fb-elnök azt mondta,

ha a kukaholding részéről nyitottak rá, akár két-három napon belül ki tudják állítani a számlát a tízmilliárdos összegről.

Mártha ugyanakkor a Népszavának azt is mondta, a budapestiektől tavaly szemétdíj címén beszedett mintegy 27 milliárd forintból járó legalább 10 milliárd forint visszatartásával az utolsó tartalékaik február elejéig-közepéig tartanak ki. Mindezek alapján Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a lapnak azt mondta, 

az FKF kasszája üres, ez súlyosan veszélyezteti a fővárosi hulladékszállítást.

Mint ismert, hetek óta vita zajlik a főváros és a kormány között arról, miért nem fizeti ki a Nemzeti Hulladékkezelő Koordináló és Vagyonkezelési Zrt., vagyis a kukaholding a fennálló tartozást a munkát elvégző fővárosi cégnek, holott a mintegy 10 milliárdos összeg már befolyt a holdinghoz.

A kukaholding vezetője egy korábbi levelében megtagadta ennek kifizetését, ezt a főpolgármester többször szóvá is tette. De Karácsony azt is kijelentette: Budapest ragaszkodik az Orbán Viktor kormányfő és Tarlós István akkori főpolgármester között létrejött 2018-as megállapodáshoz, amelyben a miniszterelnök (azóta többször is) vállalta, hogy a kukaholding az FKF területén beszedett összes díjat kifizeti az FKF-nek. 

Fürjes ezt követően egy szombati közleményben már azzal állt elő, hogy egyeztettek Karácsonnyal pénteken erről is, és egyértelművé tették a főpolgármesternek, hogy a kormány fenn kívánja tartani az egységes, országos hulladékgazdálkodási rendszert, ráadásul szerintük a kukaholdingnak nincs fennálló tartozása az FKF felé. Ugyanakkor a közlemény alapján már sejthető volt, hogy a holding ki fogja fizetni az utolsó, 2019-es számlát, amint az megérkezik az FKF-től. Fürjes szombaton azt írta:

Abban is megegyeztünk, hogy szakmai mederben keressük a megoldást: az FKF és a kukaholding vezetői minden kérdést tisztáznak, és ha cégvezetői szinten bármilyen véleménykülönbség van, akkor azt a cégvezetőkkel együtt közösen tisztázzuk. Úgy álltunk fel az asztaltól, hogy nem a vitát, a konfliktust keressük, és a szakmai megoldást mindketten napokon belül lehetségesnek tartjuk.

Rovatok