Index Vakbarát Hírportál

Itt a valódi lehetőség a kormánnyal való konzultációra

2020. január 22., szerda 18:59

Elkészült az igazságügyi tárcának a győri gyermekgyilkosság miatt szigorított feltételes szabadságra bocsátás szóló törvényjavaslata

– jelentette be szerda délután Varga Judit igazságügy-miniszter egy Facebook-posztban.

A tárca a győri gyermekgyilkosságot követően elrendelt vizsgálat eredménye nyomán tette meg azt – a politikailag is kifizetődő – javaslatot, miszerint

A módosítások a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény, a Büntetés-végrehajtási törvény, illetve az Egészségügyről szóló törvény szövegét is érintik. A februárban a parlament elé kerülő szöveget azonban Varga közlése szerint a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátja, melynek eredményeképp a tervezet bevezetője szerint akár „valamennyi tartalmi és formai eleme módosulhat“.

A pdf-ben ezen a linken letölthető tervezetekhez kapcsolódó észrevételeket 2020. január 27. napjáig várja az Igazságügyi Minisztérium a velemeny@im.gov.hu címen.

Ez a lehetőség azért is különleges, mivel a kormány amellett, hogy folyamatosan bombázza az állampolgárok postaládáját a jogalkotás szempontjából valódi súllyal nem bíró nemzeti konzultációkkal, a legtöbb fontos jogszabálytervezet esetében nem érvényesül a törvény által előírt – mondjuk nem feltétlenül működőképes - társadalmi egyeztetéssel.

Rovatok