Index Vakbarát Hírportál

Kulcsár Gergelyt felszólították, hogy adja vissza mandátumát

2020. január 28., kedd 09:42

Néhány nappal azután, hogy a párt tisztújító kongresszusán megválasztották a Jobbik új elnökét, Jakab Péter a Magyar Hangnak és az ATV Egyenes beszéd című műsorának elmondta: felszólítják Kulcsár Gergelyt, hogy adja vissza mandátumát a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben, az általa korábban tanúsított szélsőséges megnyilatkozások ugyanis nem férnek bele a néppárti irányba.

Jakab a lapnak elmondta: noha az előző vezetés tolerálta, hogy Kulcsár megyei képviselőként politizáljon, az új vezetés ezzel nem ért egyet. Kulcsárnak több botrányos megnyilatkozása is volt. Évekkel ezelőtt beleköpött a holokauszt Dunába lőtt áldozatainak emlékére a rakparton felállított vascipők egyikébe, majd erről humorosnak szánt levélben tájékoztatta jobbikos politikustársait. A magyar alkotmánnyal nehezen összeegyeztethető megnyilvánulásai közé tartozott az is, amikor egy belső levelezésben aberrációnak nevezte a homoszexualitást, a holokausztot pedig „kamuklausztnak” nevezte, és kétségbe vonta annak áldozatait.

Noha Kulcsár az őszi választásokon egyéniben indult volna Debrecenben a Momentum, az LMP és a Jobbik közös jelöltjeként, végül botrányos nyilatkozatai miatt visszaléptették. Ennek ellenére végül a Jobbik megyei listájára felkerült

Rovatok