Az idei második kormányinfót tartották csütörtök délelőtt a Miniszterelnöki Kabinetirodában. Az elsőn Orbán Viktor válaszolt az újságírók kérdéseire, most Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ez volt Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő első kormányinfója kinevezése óta.
"Szerdán hosszú ülést tartott a kormány, reggel kilenctől este tízig" - kezdte Gulyás. A legfontosabb téma a koronavírus volt, amely kapcsán meghallgatták az országos tisztifőorvost.
GULYÁS KIEMELTE, A LEGFONTOSABB, HOGY EGYELŐRE MAGYARORSZÁGON EGYETLEN OLYAN ESET SINCS, AHOL A FERTŐZÉS GYANÚJA FELMERÜLT VOLNA.
Ha mégis lenne a jövőben, azonnali vizsgálat indul, és felkészültek a laboratóriumok is.
Nem tudok pontos számot mondani, hány laborvizsgálat zajlott eddig, mondta Gulyás az Index kérdésére, de ha a koronavírus gyanúja felmerül, soron kívüli fogadják a laborok a pácienseket, és pár órán belül megvan az eredmény.
A miniszter arról is beszélt, hogy már van protokoll a védelemre, de egységes akcióterv felkészítésére kérték fel a tisztifőorvost. Az országos tisztifőorvos fogja irányítani a védekezést, és amíg ez az eset fennáll, akár minisztereket is utasíthat.
A kínai árukkal kapcsolatban egyelőre nincs intézkedési terv, de azonnal el kell készíteni a tájékoztatási csomagot. Pillanatnyilag gazdasági hatása nincs a vírusnak, de a turizmust visszaveti.
Az elkövetkező napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat, válaszolta Gulyás újságírói kérdésre.
Említett egy konkrét esetet is az elmúlt napokból.
A HATÁRON MEGÁLLÍTOTTAK EGY PRÁGÁBÓL ÉRKEZŐ BUSZT, AMIN KÍNAI turisták IS ÜLTEK. A BELÉPÉS ELŐTT MEGMÉRTÉK A LÁZUKAT. Ha bármelyiküknek magas láza lett volna, azonnal elkülönítik.
Kínában hét magyar állampolgár kérte a kimenekítését, erről egyeztetést folytat a Külügyminisztérium a kínai külüggyel. "A magyar állampolgárok a jelenlegi adatok szerint egészségesek" - emelte ki a miniszter ezzel kapcsolatban.
Franciaország segíthet Magyarországnak a Kínában lévő magyarok kimenekítésében, de ha a francia repülőn már nem lenne hely, Magyarország saját erőforrásból is meg tudja oldani. A magyar honvédség katonai repülője lehet a b opció.
Gulyás szót ejtett az álhírekről és rémhírekről is, amely bűncselekménynek minősül. "Senkinek nincs joga ahhoz, hogy rémhíreket terjesszen, és ezzel félelmet ébresszen" - mondta. Szerinte ez egyértelműen túlmutat a szólásszabadság keretein, reménykedik benne, hogy feljelentések lesznek.
Sok szó esett a röszkei határhelyzetről is. Öt ember törte át a határkerítést, őket a rendőrök elfogták, és büntetőeljárás indult velük szemben. A kormány elrendelte a déli határ kiemelt védelmét. "A nyomás a déli határon a következő időszakban is jelentős lesz" - mondta Gulyás, és hozzátette, az elmúlt időszakban megnőtt a nyomás az elmúlt két nyugalmas év után.
A kormány ezért megduplázza a határt védő katonák számát.
A honvédelmi miniszter az Irakban szolgáló katonákról számolt be a kormánynak. "Minden katona biztonságban van" - összegezte Gulyás a jelentést. Közvetlen veszélynek nincsenek kitéve a magyar katonák.
A börtönhelyzetről azt mondta, a kormány eddig jóhiszeműen járt el, és mára ipari mértékűvé vált a kártérítések száma. "Több mint 10 milliárd forintot pereltek ki a magyar államból" - mondta a miniszter. Szerinte ez visszaélés az európai és magyar jogokkal.
Pintér Sándort arra hatalmazta fel a kormány, hogy ideiglenes börtönhelyeket nyisson meg. Összesen 1500 börtönhelyre lenne szükség ahhoz, hogy a zsúfoltság megszűnjön, tette hozzá a miniszter.
Egy börtön és egy börtönkórház épül jelenleg, és még három van tervbe véve. Ha mindegyik megépül, a túlzsúfoltság megszűnik, jelentette ki Gulyás.
Elkezdte a kormány tárgyalni az igazságügyi miniszter törvényjavaslatát is a kártérítések megszüntetésére, ezt jövő héten folytatják.
Gyöngyöspata volt a következő téma a szerdai kormányülésen. Gulyás megismételte a kormánypárti politikusok korábbi nyilatkozatait, amely szerint a pénzbeli kártérítés nem segíti a romákat, az oktatás lehet a felzárkóztatás egyedüli útja.
Szerinte pár százezer forint nem segítség, csak az uzsorásokhoz jutna ez a pénz. A kormány nyitott lenne arra is, hogy akár nagyobb értékben biztosítsanak oktatást a roma diákoknak Gyöngyöspatán, mint amit a bíróság megítélt. Az Emmi munkatársai a héten ott vannak Gyöngyöspatán, és tárgyalnak a roma családokkal, hogy mielőbb megegyezésre jussanak a kártérítésről. Ha az egyeztetések nem vezetnek sikerre, teljesítik a Kúria ítéletét, mondta Gulyás.
"Felháborítónak tartom az ígéretet" - kommentálta a Debreceni Törvényszék őszi ítéletét, amely 99 millió forint kártérítést ítélt meg a gyöngyöspatai roma diákoknak. Szerinte ez nem segíti az esélyteremtést. Hozzátette, a pert indító alapítvány is hibázott, hogy nem az oktatásra igényelte a kárpótlást.
Gulyás szerint sok megyében természetesen szegregáció alakult ki, mert a nem cigány gyerekeket elviszik az iskolákból a cigány gyerekek viselkedése miatt. Heti szinten foglalkoznak az üggyel, magyarázta, és meglebegtette azt a tervet is, hogy iskolaközpontokat hoznának létre.
A kormány nem támogatja a dugódíj bevezetését, válaszolta az M1 kérdésére Gulyás. Ha a főváros ilyet kíván, és ennek jogszabályi akadálya van, akkor forduljanak hozzánk.
"Nem" - válaszolta Gulyás tömören arra a kérdésre, hogy lesz-e kormányátalakítás.
Fő szabály szerint nem helyes Gulyás szerint, ha egy főállású polgármester más munkát is vállal a politikai poszt mellett. Ez azért került szóba, mert Dézsi Csaba, Győr vasárnap megválasztott kormánypárti polgármestere jelezte, hogy továbbra is szeretne orvosként dolgozni. A parlament dönthet majd erről, törvénymódosításra lesz hozzá szükség.
A mi ismeretünk sincs jelentése a bölcsek tanácsának, mondta a Fidesz néppárti felfüggesztésével kapcsolatban. Szerinte itt egyébként nem a Fideszről van szó, hanem a Néppárt értékválasztásáról. Arról kell dönteni Gulyás elmondása szerint, hogy van-e tere a keresztény-konzervatív értékrendnek a Néppártban, vagy nincs. Szerinte a Fidesz távozása a Néppárt végét jelentené.
Ha szükség van, segítünk a Néppártnak, mondta Gulyás arra a kérdésre, hogy lesz-e Orbán és Salvini között szövetség. Vörös vonalnak nevezte Gulyás, hogy belépjenek egy olyan szövetségbe, amelyben az AfD párt van benne.
Holnap lesz nyilvános a Nemzeti Alaptanterv, válaszolta röviden Gulyás.
Megvizsgálja a kormány, hogy növeljék-e a diákhitel 70-ről 120 ezerre.
Gulyás szerint rasszista volt Niedermüller Péter kijelentése, a fajelméletnek már nincs helye az európai politikában, tette hozzá, és arra biztatott mindenkit, hogy menjen el a ma esti tüntetésre. Ha ideje engedné, ő is elmenne, de valószínűleg nem ér rá.
A pénzügyminisztérium tárgyal a kórházi adósságokról. Külön adó nincs napirenden.
Februárban dönthetnek a gazdaságvédelmi akciótervről, a családvédelmi terv viszont csak később jöhet, mert az a jövő évi költségvetést terheli.
Tűrhetetlen, elfogadhatatlan, lehetetlen, mondta Gulyás arról, hogy a köztévében a németek kiirtásával viccelődtek egy műsorban. Azt is hozzátette, hogy az erről nyilatkozók nem fognak többet a köztévében szerepelni.
Mi örülnénk, ha a Dunaferr állami tulajdonban lenne, válaszolta Gulyás arra a kérdésre, hogy mi lesz a dunaújvárosi vasmű sorsa. Tárgyalások folynak.
Plusz forrásokat kapnak az állami kulturális intézmények, hogy méltó módon emlékezzenek meg Trianonról. Emlékművet állítanak a Kossuth tér mellett, a felavatása lesz a fő esemény június 4-én.
Februárban Berlinbe látogat Orbán Viktor és Merkellel is találkozik, derült ki a kormányinfón. A pontos időpontot még nem jelentették be, de az ATV úgy tudja, hogy a találkozót február 10-én tartják meg.
(Borítókép: Gulyás Gergely (jobbra) és Szentkirályi Alexandra a kormányinfón. Fotó: Bődey János / Index)