Index Vakbarát Hírportál

Járhat-e kártérítés a bántalmazónak az áldozattól?

2020. február 12., szerda 19:57 | aznap frissítve

Ahogy azt kedden megírtuk, ötmillió forint kártérítést követel Orosz Bernadett-től volt barátja, aki a gyanú szerint brutálisan összeverte őt tavaly télen Bujákon, egy hotelben. Az ügytől független, kártalanítási ügyekre szakosodó ügyvédek segítségével tájékozódtunk, mire számíthat a férfi, aki Orosz Bernadett ügyvédje szerint beismerte tettét, amikor a súlyos testi sértés bűncselekménnyel még decemberben meggyanúsították. Minden általunk megkérdezett jogász csodálkozott a kereseten, szerintük a férfi nem kap majd pénzt. A bántalmazott nő ellen indított kártalanítási per előbb kerülhet a bíróságra, mint a brutális összeverésével kapcsolatos büntetőügy.

Az Orosz Bernadettet brutálisan összeverő férfi a keresetben azzal érvel, hogy a nő megsértette a személyes adatainak védelméhez való jogát, amikor a verés után kiírta a Facebookra a férfi teljes nevét, rendfokozatát és hogy főiskolai végzettsége van. A posztot rengetegen látták, a nő saját szétvert arcáról is mellékelt fotókat, a kereset szerint ezt 19 ezren osztották meg.

A posztot egyébként egy idő után Orosz Bernadett módosította: kivette a férfi teljes nevét.

A férfi szerint mégis a nevesítése miatt lett nagyon rossz az élete, ezért várja a kártalanítást: a keresetben konkrétumként említi, hogy kirúgták a munkahelyéről, megszüntették tartalékos szolgálati jogviszonyát, ismerősei kerülik, és életveszélyes fenyegetéseket kapott. 

Az általunk megkérdezett, az ügytől független három ügyvéd egybehangzóan azt mondta, álláspontjuk szerint a férfi életében ezek a károk akkor is bekövetkeztek volna, ha a verés után nem kerül ki a Facebookra a neve. Ugyanis szerintük a verekedése miatt lehetetlenült el a férfi élete, nem pedig a jogtalan facebookos megnevezés miatt.

A bíróság mindig nagyon körültekintően megvizsgálja, hogy méltányolható-e a jogsértés, vizsgálják a sérelemdíjat igénylő fél korábbi életét, és hogy miként változott meg a sérelmes eset után. A jogsértés körülményeit is alaposan megvizsgálják, és valószínűleg arra jutnak majd, hogy Orosz Bernadett valóban megsértette a férfi személyes adatokhoz való jogát. Ugyanis valóban nem írhatta volna ki a férfi teljes nevét, pontosabban kellett volna kérnie a beleegyezését ehhez, amit nyilvánvalóan nem adott volna meg.

Az ötmillió forintos sérelemdíjigény a személyiségi jogok megsértése esetén egyébként rendkívüli összegnek számít, jellemzően sokkal kisebb összegeket ítélnek meg a bíróságok. Például:

Ügyvédek: A verés miatt rúgták ki

Dr. Abonyi Rita ügyvéd az Indexnek azt mondja, meglepődött, amikor olvasta, hogy a bántalmazó férfi ötmillió forint sérelemdíjat kér. „Ilyenkor a bíróság azt vizsgálja először, hogy megvalósul-e a jogsértés. Amennyiben igen, mert mondjuk nem írhatta volna le a férfi teljes nevét, vagy a férfi egyéb, törvényben nevesített személyiségi jogát megsértette a hölgy, akkor a jogsértés ténye megalapozza a sérelemdíjra való jogosultságot, ugyanakkor annak mértékét utána vizsgálják, hogy mekkora összeg kompenzálja a károkozást. Azonban álláspontom szerint

az okozott hátrány, amire a férfi hivatkozhat, nagy valószínűséggel a tettével és nem a hölgy cselekedetével van összefüggésben, amely így befolyásolni fogja a kár mértékét.

„Nonszensz, de a jog eszközt ad a bántalmazók kezébe” – így kommentelte Orosz Bernadett az Indexnek azt, hogy beperelte őt a volt barátja, az a nyugalmazott katona, aki a gyanú szerint tavaly novemberben felismerhetetlenségig verte.

Ezzel az ellene szóló keresettel előállhat az a faramuci helyzet, hogy 

előbb tárgyalják a nő ellen indított kártalanítási ügyet a bíróságon, mint azt a büntetőügyet, ami a verését követő feljelentés után súlyos testi sértés miatt indult. Az ügyben vádemelés még nem történt, a nyomozás még tart, így Orosz Bernadett ügyvédje szerint nyár előtt nem kerül a tárgyalóterembe. Ezzel szemben a kártalanítási ügy valószínűsíthetően még a nyári bírósági szünet előtt elkezdődik majd.

Ahogy arról az Index korábban már többször beszámolt: sokkolni akart, hogy valaki végre figyeljen rá és segítsen neki, ezért tette ki Orosz Bernadett tavaly decemberben a Facebookra azokat a fotókat, amiket az összevert arcáról készített. A képeken gyakorlatilag felismerhetetlen: a haja a rászáradt vértől csomókban áll, az ütésektől felduzzadt arca kék-zöld folt. A látvány annyira borzalmas volt, hogy az ügyében eljáró nyomozó is úgy fogalmazott:

Ilyen brutális támadást nő ellen náluk még nem követtek el.

Az Indexen pont azon a napon jelent meg egy párkapcsolati erőszakról szóló négyrészes cikksorozat első része, amikor Orosz Bernadett értesült arról, hogy ötmillió forintot követel tőle a volt barátja. Ebben a cikkben négy olyan bántalmazott nő portréját közöltük, akik párkapcsolati erőszak áldozatai lettek. A cikkben bemutatott áldozatok egyike Orosz Bernadett.

A cikksorozat következő része csütörtökön jelenik meg az Indexen.

Rovatok