Index Vakbarát Hírportál

Debreceni professzorok is a NAT visszavonását követelik

2020. február 14., péntek 12:32 | aznap frissítve

A „21+ debreceni professzor” nevű csoport is egyetért azokkal az állásfoglalásokkal, amelyek – világos és tárgyilagos érveléssel – a Nemzeti Alaptanterv közelmúltban megjelent módosításának visszavonását sürgetik. A nyílt levél aláírói között találjuk Bazsa György fiziko-kémikust, a Debreceni Egyetem (korábban Kossuth Lajos Tudományegyetem) korábbi rektorát, Antus Sándor Széchenyi-díjas vegyészmérnököt, Orosz István történészt, az áltudományok ellen küzdő Fábián István kémikust, aki korábban szintén volt az intézmény rektora.

A professzorok a következőket írják a már sok tiltakozást kiváltó új Nemzeti alaptantervről:

"Önmagában az átdolgozás mikéntje, a széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés hiánya, a már korábban meglévő szakmai (többek között akadémiai) vélemények, kritikák és javaslatok semmibevétele felveti annak kérdését, hogy alkalmas lehet-e a következő nemzedékek ismeretkörének és szemléletének formálására.

Jelen véleményünk kialakításában a legilletékesebbek: a Magyartanárok Egyesülete véleményére, az állami egyetemek magyar irodalom- és kultúratudományi tanszékeinek nyilatkozatára, az Akadémia Irodalom- és Kultúratudományi Bizottsága ezt egyhangúan támogató, valamint egyetemeink irodalmi és esztétika tanszékeinek és oktatóinak állásfoglalására támaszkodunk. Üdvözöljük, hogy egyetemünk magyar irodalom szakos oktatóinak szakmai kiválóságai is aláírták ezeket a tiltakozásokat.

Ugyanígy hagyatkozunk a történelemtanárok tárgyilagos értékelésére, tényszerű bírálatára. A természettudományi oktatás tekintetében indokoltnak tartjuk Nahalka István oktatásszakértő értékelésének figyelembe vételét."

Az aláírók: Antus Sándor, Bazsa György, Beke Dezső, Bényei Tamás, Daróczy Zoltán, Erdődi Ferenc, Fábián István, Fodor László, Gát György, Hoffmann István, Joó Ferenc, Kónya József, Kövér Katalin, Kurtán Tibor, Nagy Noémi, Orosz István, Páles Zsolt, Panyi György, Puhl Antal, Rácz István, Séllei Nóra, Szabadfalvi József, Szöllősi János, Tóth Imre, Tóth Valéria, Várnagy Katalin

A Debreceni Egyetem korábban elhatárolódott a NAT elleni tiltakozásokat aláró oktatók véleményétől. Az Egyetem közleménye szerint ezt az aláírók magánvéleményének tekintik, az nem az intézmény hivatalos álláspontja. A Debreceni Egyetem belső viszonyairól és rektoráról ebben a korábbi cikkünkben írtunk

Rovatok