Index Vakbarát Hírportál

Baán szerint Karácsonyék a zöld fejlesztések tilalmára készülnek a Ligetben

2020. február 24., hétfő 22:06

A Városliget területére tervezett változtatási tilalom miatt nyílt levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Baán László, a Liget Budapest beruházás miniszteri biztosa, aki azt kérte, hogy vonják vissza a javaslatot és a kérdésben kezdődjön egyeztetés.

Az MTI-hez is eljuttatott dokumentum felidézi, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének napirendi pontjai között szerepel a változtatási tilalom elrendelésére vonatkozó előterjesztés, amelynek ötlete - mint egy Facebook-bejegyzésből tudható - egy február 10-i megbeszélésen fogalmazódott meg, vagyis szűk tíz nap alatt készült az előterjesztés.

"A változtatási tilalom tervezett elrendelése az aktuális jogszabályi előírások szerint nem érinti és nem is érintheti az érvényes és végrehajtható építési engedéllyel rendelkező beruházási munkálatokat, függetlenül attól, hogy azok az adott beruházás milyen fázisában tartanak, így természetesen sem a már épülő, sem pedig a még meg nem kezdett, s az önök álláspontja szerint meg sem építendő épületekre nem vonatkozik ez a tilalom" - olvasható a levélben.

"Annál inkább vonatkozik a zöld fejlesztésekre, a parkfelület megújítására, bővítésére és a parkhasználathoz kapcsolódó ligeti létesítmények (például a kis botanikuskert rehabilitációja, az új futókör, a játszóterek, sétányok) megvalósítására: a változtatási tilalom minden, építési engedéllyel nem rendelkező, értéknövelő beruházást tilt, vagyis egyetlen fa vagy bokor sem ültethető el, egyetlen négyzetméternyi zöldfelület sem újítható meg a tilalom fennállása alatt, amely tilalom a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításának elfogadásáig, de legfeljebb három évig tarthat" - írta Baán. 

Lekezelő attitűd

A miniszteri biztos szerint, hogy a javaslat előkészítésekor a főváros nem egyeztetett annak hatásairól a Városliget törvényben kijelölt vagyonkezelőjével, a Liget projekt lebonyolításáért felelős Városliget Zrt.-vel annak ellenére, hogy a Zrt. az egyeztetési készségét hivatalosan, írásban is kifejezte.

"Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy az előterjesztés mellékleteként, +Előzetes hatásvizsgálat+ fedőnév alatt benyújtott szóhalmaz az égadta világon semmit nem mutat be a döntésre jogosult közgyűlés számára azokból a hatásokból, amit ez a tilalom a Városligetben zajló megújítási munkálatokra nézve jelent. Ilyen értékelhetetlen minőségű alátámasztást, +hatásvizsgálatot+ mintegy három évtizedes közigazgatási tapasztalatom alatt még nemigen láttam, s teljesen kizártnak tartom, hogy ez a Városházán régóta dolgozó, kiváló szakemberek egyetértő láttamozásán átment volna az előterjesztés 10 napos kihordási ideje alatt" - írta. 

A miniszteri biztos úgy véli, hogy "a semmitmondó, semmit be nem mutató +hatásvizsgálat+ nem pusztán az intézkedés következményei, a városligeti zöldfejlesztésekre gyakorolt hatása iránti legteljesebb felelőtlenséget jelenti, hanem egy mélyen lekezelő attitűdről tanúskodik egyfelől a döntéshozó közgyűlés tagjai, másfelől mindazon sok száz, elkötelezett szakember irányába, akik évek óta - senki, még a legradikálisabb +ligetvédők+ által sem megkérdőjelezett területen és módon - dolgoznak a Városliget lepusztult állapotának megújításán".

Baán szerint "meglehetősen abszurd", hogy a zöldfejlesztések abszolút prioritásának meghirdetése után, az azok szimbólumává emelt, úgynevezett ligetvédelem égisze alatt, az éppen kihirdetett klímavészhelyzet kellős közepén egy olyan javaslat készült el és került beterjesztésre viharos gyorsasággal, amely hatásában mindenekelőtt egy zöldfejlesztési tilalmat jelent.

Rovatok