Index Vakbarát Hírportál

Tarlóséknak tudniuk kellett, hogy elszállt a biodóm ára

2020. február 25., kedd 08:50

A Népszava birtokába került levélváltás alapján a Fővárosi Önkormányzatnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának is tudnia kellett arról, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert által eltervezett és kivitelezni kezdett biodóm költségigénye jóval magasabbra rúg, mint amennyit eredetileg terveztek. 

A napokban írtunk arról, hogy egészségi okokra hivatkozva távozott a Fővárosi Állat- és Növénykert éléről Persányi Miklós. A főigazgató távozásának hátterében azonban minden bizonnyal a biodóm ügye állhat.

Persányi lemondása után, mint megírtuk, Tarlós István korábbi főpolgármester, aki egyébként kezdettől fogva támogatta a biodóm megépítését, a 24.hu-nak azt mondta, nem érti Persányi eljárását, miért hallgatott a hiányzó milliárdokról. 

Egy szóval sem jelezte, hogy hiányoznak a milliárdok

– mondta, majd a Népszavának azt is hozzátette: „vélhetőleg az előző ciklusban már nem mert többet kérni, mert már kétszer kért”. A volt városvezető a lapnak úgy fogalmazott:

A professzor úr túl nagyot álmodott. Két éven keresztül elhallgatta, azután előállt egy ormótlan összeggel. Ez hiba volt.

Ezzel szemben a Népszava most emlékeztetett, hogy a Fővárosi Közgyűlés többször is tárgyalta a projektet, legutóbb tavaly májusban. Az előterjesztés része volt egy levélváltás a főváros és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között.

A városvezetés 2019 januárjában azzal a kérelemmel fordult a tárcához, hogy hagyja jóvá a támogatási szerződésben rögzített költségterv rovatain való túllépést.

A minisztérium március közepén megküldött válaszában beleegyezett a módosított költségtervben szereplő összegek legfeljebb 20 százalékkal történő túllépésébe.

Az elfogadott költségterv 56 milliárd forint volt, amelyből 11,8 milliárd forint áfa, 1,2 milliárd pedig önkormányzati támogatás.

A szintén módosított engedélyokirat értelmében Európa legnagyobb biodómját kell felépíteni, benne a Pannon-tenger akváriummal, a Pannon ősvadonnal, a látogatóközponttal, illetve az ehhez kapcsolódó szabad kifutókkal és kiszolgálóegységekkel.

A dokumentumban valamivel több mint évi 2 milliárd forint fenntartási kiadással számoltak, amit évi 1 millió látogató esetén (tavaly csaknem ennyien látogattak ki a fővárosi állatkertbe) akkor lehetne kitermelni, ha az állatkerti belépőn (jelenleg felnőttnek 3300, gyereknek 2200, diáknak 2500 forint) felül még fejenként 2000 forintot kérnének a biodómba való belépésért felnőttől és gyerektől egyaránt.

Rovatok