Index Vakbarát Hírportál

Nem akartak neki inni adni, fegyverrel követelte magának a piát

2020. március 1., vasárnap 10:57

Még február 29-én reggel 9 óra 20 perckor kaptak bejelentést a salgótarjáni rendőrök, hogy az egyik vendéglátóhelyen egy férfi a kezében fegyverrel fenyegetőzik - írja a Police.hu.

A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül a helyszínre értek, ahol a 36 éves férfit elfogták, a ruházatát átvizsgálták, és a kabátja zsebében két gáz-riasztó pisztolyt és ahhoz tartozó lövedéket találtak meg, amit lefoglaltak.

Kiderült, hogy a férfi azért kezdett a pisztollyal fenyegetőzni, mert nem akarták már kiszolgálni. A bűncselekményben nem sérült meg senki.

Az egyenruhások a 36 éves helyi lakost a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították, a nyomozók zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A hatóság az eljárást szakértő bevonásával folytatja.

Rovatok