Index Vakbarát Hírportál

Tanítás után hagynák csak sztrájkolni a tanárokat

2020. március 2., hétfő 09:40

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a legutóbbi sztrájkbizottsági tárgyaláson azt az ajánlatot kapta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól, hogy sztrájkoljanak az erre készülő tanárok, de előtte tartsák meg az első négy-öt órájukat, írja a Népszava a szakszervezet beszámolójára hivatkozva.

A PDSZ álláspontja ugyanakkor azt, hogy sztrájk idején a kötelezően nyújtandó "elégséges szolgáltatás" legfeljebb a tanulók felügyelete. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ajánlatát emiatt elutasították, a beszámolójuk szerint "még vitaalapnak sem" tekintik.

Végül abban maradtak, hogy a szakszervezet képviselői küldjenek újabb, jogi érveléssel alátámasztott ajánlatot az Emminek, és egyeztessenek utána újra. A szakszervezet arra számít, hogy ez már a héten megtörténhet. Ha az Emmi nem fogadja el a javaslatukat, készek bírósághoz fordulni, közölték. Hétfőn bejelentés várható a PDSZ-től alternatív tiltakozási formákról is.

Rovatok