Index Vakbarát Hírportál

Hatástalanítottak egy világháborús bombát a Tabánnál

2020. március 13., péntek 08:43

Lezajlott a kiürítés az I. kerületi Tabánnál Budapesten, ahol egy második világháborús bombát hatástalanítottak. A Budavári Önkormányzat a Facebook-oldalán azt írja: a Kalevala park építkezésénél talált robbanószerkezet hatástalanítása idejére a környező házakat kiürítették, a területet lezárták, az átmenő utakon a zárás végéig nem lehetett közlekedni.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy biztonsági zárást rendeltek el az Attila úton (a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között), a Szarvas téren, a Krisztina körúton a Dózsa György tér és a Rácz Fürdő között, továbbá a Tabán parkban (a Czakó utca - Naphegy utca - Rácz Fürdő - Krisztina körút által határolt területen).

Nem sokkal péntek dél előtt ugyanakkor sikerült hatástalanítani a bombát - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel. Markovics Zita elmondta: egy magyar gyártmányú 50 kilogrammos, mágneses gyújtószerkezetű bombát kellett hatástalanítani. Ilyenkor az előírások szerint csak egy ember végezheti el a hatástalanítást.

A művelet után még átvizsgálták a területet. A bombát elszállítják és rövidesen feloldották a biztonsági zárást - közölte Markovics Zita kommunikációs tiszt.

Rovatok