Index Vakbarát Hírportál

A súlyos tüdőgyulladásban szenvedőknél elvégzik a laborvizsgálatot

2020. március 17., kedd 14:32

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban mobil mintavevő egységeket hoznak létre az Országos Mentőszolgálattal együttműködve – közölte az országos helyettes tisztifőorvos az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén kedden, Budapesten.

Surján Orsolya elmondta,

mostantól a súlyos, ismeretlen tüdőgyulladásban szenvedőknél elvégzik a laborvizsgálatot, már nem nézik az utazási előzményt.

Aki nem igényel kórházi ellátást, otthon maradhat – mondta a szakember.

Horváth Ildikó, egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén azt mondta, a Kiskunhalason épülő mobil karanténkórház mellett a kiskunhalasi kórház tömbjét is kijelölték járványkórházzá, továbbá Ajkán, Szekszárdon és Miskolcon lesz ilyen intézmény.

Mint mondta,

úgy készülnek, hogy Magyarországon is megtörténhet az, ami Ausztriában, ahol egy hét alatt a több tízes esetszámból ezres betegszám lett.

Elmondta azt is, hogy a járványra felkészülés miatt átrendezték az egészségügyi ellátórendszert.

A kedd reggeli adatok szerint már 50 regisztrált koronavírusos beteg van az országban, erről itt írtunk bővebben:

(Borítókép: Sorban állók a Honvédkórház előtt / Fotó: honvedelem.hu)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok