Index Vakbarát Hírportál

Nincs több nyilvános mise Magyarországon a járvány miatt

2020. március 17., kedd 11:23

Vasárnaptól nem tartanak nyilvános szentmisét Magyarországon, a templomokban a papok maguk miséznek, a hívek otthonról kapcsolódhatnak be a szertartásokba. Erről a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) adott ki közleményt kedden délelőtt. A templomok nyitva maradnak. Az egyházi temetéseket továbbra is megtartják, de egyszerűbb formában és rövidebben.

„A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig” hozza meg rendelkezéseit a közlemény szerint.

A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárni, ezért a nyilvános liturgia 2020. március 22., Nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani

– áll az MKPK közleményében. A püspöki kar arra bátorítja a híveket, hogy otthonról, tévén, rádión, interneten keresztül kapcsolódjanak be a szentmisébe. Az egyház azt ajánlja, hogy ha így nem tudnak részt venni a szentáldozásban, a hívek többet imádkozzanak, és a plébániákat is arra kérik, hogy szervezzék meg a folyamatos imát a járvány érintettjeiért. A betegellátásban, gyóntatában is azt kérik, hogy mindenben kövessék az állami járványügyi előírásokat.

A református egyházi vezetés is hasonló döntéseket hozott hétfőn. A zsinati elnökség döntése értelmében minden istentiszteletet és más egyházi és közösségi alkalmat lefújnak. Azt kérik, hogy temetésekkor csak a szűk család vegyen részt a szertartáson.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok