Index Vakbarát Hírportál

Karácsony: Nem lesz ingyenes a fővárosi parkolás

2020. március 19., csütörtök 16:37

Nem lesz ingyenes a parkolás Budapesten, jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán tartott tájékoztatón. Hozzátette, hogy például csak a belvárosban kétszer annyi engedélyt adtak ki, ahány parkolóhely van, és itt a helyiek parkolnak főleg - tehát a parkolási helyzet lényegében a kisebb gépkocsiforgalomnál is megmaradt. Ha ingyenessé tennék a parkolást mindenki számára, nem oldanák meg a problémákat.

A kérdés azután vetődött fel komolyabban, miután Bécs főpolgármestere bejelentette nemrég, hogy a járványra való tekintettel ingyenessé teszik a parkolást az osztrák városban. 

Karácsony közölte: a fővárosi plázákkal viszont felvették a kapcsolatot, hogy átmenetileg tegyék lehetővé a parkolást az üres parkolóikban. A VIII. kerületben már született ilyen megoldás, és a főpolgármestere reményét fejezte ki, hogy azt még több követi. Karácsony közölte, hogy az egészségügyi ellátásban dolgozók parkolási igényeit elkezdték felmérni, és dolgoznak rajta, hogy megkönnyítsék nekik a parkolást a városban. Hozzátette azt is, hogy jelentős mértékben csökkent a közösségi közlekedést igénybevevők száma, ami a mostani járványhelyzetben jó hír.

A főpolgármester kijelentette, hogy a fővárosi cégek és intézmények dolgozói számára nem tudnak kellő mennyiségű védőfelszerelést beszerezni, és ebben nem segít a kormány sem. Nem a pénz a probléma, tette hozzá, hanem az, hogy nincs például maszk. 

Végül közölte, hogy tisztában vannak azzal, hogy sok munkahelyet sodor el a válság, de a fővárosi cégeknél, intézményeknél igyekeznek gondoskodni a dolgozók jövedelméről, sőt a kialkudott béremeléseket is biztosítják.

Rovatok