Index Vakbarát Hírportál

Egy 13 éves budapesti diák koronavírustesztje is pozitív lett

2020. március 20., péntek 14:24

Először a szülők között terjedt a hír szerdán, hogy az egyik hetedikes diák koronavírustesztje pozitív lett, miután az általános iskolás gyerek édesanyjáról is kiderült, hogy megfertőződött. Aztán csütörtökön a Nemzeti Népegészségügyi Központból hívták fel azt az édesapát is, akinek lánya a fertőzött diák osztálytársa, és múlt héten még egy osztályteremben tanultak együtt. A telefonhívás után pedig egy emailt is kaptak, melyben leírják a fontosabb tudnivalókat, de az osztálytársakat és a tanárokat – a szoros kontakt ellenére – sem tesztelik, állítja az Indexnek az édesapa. 

A lányomat március 13-tól március 27-ig, a fertőzöttel történt utolsó kontaktustól számított 14 napra, járványügyi zárlat alá helyezték. Tartózkodási helye a saját szobája. Visszamenőleg is egy hétig! 

− mondta.

A kormány még vasárnap adta ki azt a közleményt, melyben azt írták 

minden magyar állampolgárra egyformán érvényesek a szabályok,

ezért Pintér Sándor belügyminiszter esetében is elkezdődtek a járványügyi vizsgálatok. A miniszternek tünetei nincsenek, ennek ellenére az egészségügyi előírásoknak megfelelően az ő esetében is elvégezték a szükséges vizsgálatokat.” 

A belügyminisztert azután kellett vizsgálni, miután kiderült, hogy pozitív lett a tesztje Marokkó közlekedési miniszterének, aki nemrég Pintér Sándorral is találkozott. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a WHO jelenlegi ajánlása szerint minden gyanús esetet laboratóriumi vizsgálattal kell ellenőrizni, és teszt alá kell vetni a szoros kontaktokat is. Szerinte Magyarországon ez zajlik a kezdetektől.

De a fertőzött diák osztálytársait és annak a 72 éves fertőzött pesterzsébeti férfinak a feleségét és legközelebbi családtagjait sem tesztelik, aki jelenleg is lélegeztetőgépen van a Dél-pesti Centrumkórházban. 

A fertőzött fiú osztályába járó lány édesapja az Indexnek azt mondta, hogy a szülők között van olyan, aki sok pénzért csak azért csináltatott magánkórházban tesztet, hogy a magatehetetlen nagymamát biztonságosan tudják gondozni a következő hetekben, de az eredményére még így is napokat kell várniuk.  

Cikkünk megjelenése után egy másik szülői is jelentkezett az Indexnél. A nő elmondta, hogy

az V. kerületi Hild József Általános Iskolából

szerdán jelezték, hogy az egyik gyerek tesztje pozitív lett, a hivatalból őt pedig csütörtökön hívták, majd este negyed tízkor egy határozatot küldtek. Az édesanya szerint azt, hogy mekkora a fejetlenség az is jól mutatja, hogy ebben a hivatalos dokumentumban azzal indokolják, hogy „járványügyi zárlat” alá helyezik fiát, mert 

az Ügyfél az előírt egyéni védőeszköz megfelelő alkalmazása nélkül a COVID-19 beteg közvetlen ellátásában/ápolásában részt vett.

Nyilvánvaló, hogy a 13 éves fiam nem egészségügyi dolgozó, mondta a nő az Indexnek. Úgy tudja van olyan diák, akihez személyesen mentek ki és vitték el azt a piros cetlit, ami jelzi, hogy az ingatlanban karanténban lévő személy van, ők viszont eddig ilyet nem kaptak, így azt sem ellenőrzi senki, hogy betartják-e a szabályokat.

A szülőket arról is tájékoztatták, hogy a 13 éves fertőzött diák először múlt pénteken járt a Szent László Kórházban, de akkor még nem végezték el rajta a tesztet, erre csak hétfőn került sor, aminek szerdán lett meg az eredménye. Az Indexnek nyilatkozó édesanya úgy tudja, hogy a gyereknek nincsenek tünetei.

Miért csinálnának? Majd ha tüneteik lesznek

A 72 éves pozitív esetet először a soroksári polgármester osztotta meg a Facebookon csütörtökön, miszerint az egyik önkormányzati dolgozó apja kapta el a vírust, ezért mindenkit hazaküldtek, az épületet pedig fertőtlenítik.

Ezután jelentkezett az Indexnél a fertőzött férfi családja. Felesége szerint a 72 éves, COPD tüdőbeteg férfi hétfőről keddre virradó éjszaka rosszul lett, hányt, és bár felhívták az ügyeletet, azt válaszolták, hívják fel reggel a háziorvost. A férfi állapota viszont hajnalra sem javult, összeesett, ezután mentő vitte őket a Jahn Ferenc Kórházba, de feleségét kizavarták onnan, mondván, hogy zárlat van, a férjét pedig átvitték a Korányi Intézetbe.

Itt végezték el a férfin kedden a koronavírustesztet a felesége szerint, amiről azt mondták, másnap lesz eredménye. 

Szerdán viszont nem mondtak neki semmit az eredményről, de férjét lélegeztetőre tették, és kapott antibiotikumot.

A nő szerint még szerda este bement egy doktor a férfihoz, és megkérdezte, hogy ki csinált rajta tesztet, de eredményt még ekkor sem közöltek vele. Végül csütörtök reggel árulták el neki, hogy férje tesztje pozitív lett, így átszállították őt a Dél-pesti Centrumkórházba, tehát a Szent László Kórházba. Az asszony szerint neki ekkor mondták, hogy készüljön fel, mert őt is keresni fogják majd.

TESZTET VISZONT AZÓTA SEM VÉGEZTEK rajta, és A LEGKÖZELEBBI CSALÁDTAGJaikat sem tesztelték, akikkel egy udvarban élnek.

A férfi lánya viszont minderről értesítette a munkahelyét, a soroksári önkormányzatot (ezután írta ki a polgármester az esetet a Facebookra). Az önkormányzat ezt jelentette az ÁNTSZ-nek, amelynek illetékesei végül kimentek a családhoz, és egy hatoldalas határozatot írattak alá velük a kötelező házi karanténról. A feleség azt állítja az Indexnek, megkérdezték az ÁNTSZ munkatársait, hogy csinálnak-e majd rajtuk tesztet, mire azt felelték:

MIÉRT CSINÁLNÁNAK? HA LESZNEK TÜNETEIK, JELENTKEZZENEK A HÁZIORVOSNÁL, ÉS Ő MAJD INTÉZKEDIK.

Mindenesetre a családot április 1-jéig  karanténba helyezték, az ajtajukra pedig kiragasztották a piros cetlit.

A 72 éves férfit március 20-án, pénteken kezdték el vizsgálni a Dél-pesti Centrumkórházban, vért vettek tőle és váladékmintát, a család szerint egyelőre semmilyen kezelést nem kapott a vírusra, de továbbra is lélegeztetőgépen van. 

A két konkrét esettel kapcsolatban küldtünk kérdéseket a Kormányzati Tájékoztatási Központnak és az operatív törzsnek is, amennyiben válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

(Borítókép:  Mentőautók távoznak a budapesti Szent László Kórházból 2020. március 10-én. - fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok